„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Végül simán nyertek az ifik

DKKA utánpótlás
2017. Sep. 21.
  • Facebook

Féldei kétgólos vezetése után hat találattal, 20-14-re nyert ifjúsági együttesünk a NEKA második csapata ellen.

Idegenben, a Nemzeti Kézilabda Akadémia második csapatának otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket szerdán akadémiánk ifjúsági együttese. A szezont egy vereséggel és egy győzelemmel kezdő dunaújvárosi fiatalokra nem várt könnyű feladat, ugyanis ellenfelük mindét eddigi mérkőzését megnyerte a szezonban, ám Vártok Ákos tanítványai szebbik arcukat mutatták a balatonbogláriak ellen, s bár az első félidőben még akadtak gondok a támadások befejezésével, a védekezés remekül működött, így harmincpercnyi játékot követően 10-8-as DKKA-vezetést mutatott az eredményjelző. A térfélcserét követően tovább javult a mieink védelme, s a kapuban is jó teljesítményeknek örülhetett a csapat edzője. A második harminc percben így tovább növelte előnyét együttesünk, mely végül 20-14-es sikert aratva kapaszkodott fel a bajnoki tabella harmadik helyére.

Vártok Ákos: - A mérkőzés elején akadtak gondjaink a hazaiak magas falával szemben, de ahogy alkalmazkodtunk, egyre több hétméterest sikerült kiharcolnunk. Sajnos ezek értékesítésével is sok problémánk volt, összesen hat büntetőt hagytunk ki a mérkőzés folyamán, s ennek is köszönhetően csak kettő góllal vezettünk a szünetben. A fordulás után még jobban védekeztünk, megléptünk már tíz góllal is, 19-9 után lehetőséget kapott mindenki, s bár a házigazdák feljebb jöttek, a magabiztos sikerünket nem veszélyeztette már semmi sem.

További hírek

Young right wing player returns

Young right wing player returns

2021. May. 17.

Our former academist in Dunaújváros, Viktória Kukucska returns to us from the team Boglár Academy-SZISE.

Close defeat

Close defeat

2021. May. 14.

Despite leading by three more goals after the first half, the adult team of our academy suffered a 28-25 defeat in Mosonmagyaróvár.

Our goalies are staying

Our goalies are staying

2021. May. 13.

Petra Hlogyik and Alexa Wéninger will also be joining the adult team of our academy for the 2021/2022 season.

Further players to stay

Further players to stay

2021. May. 12.

Gréta Horváth, Beatrix Krupják-Molnár and Viktória Nick also extended their contracts with the adult team of our Academy.

Key players are extending

Key players are extending

2021. May. 11.

Our top three finishers will strengthen the adult team again next year.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat