„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Sima siker a Duna-Pent ellen

DKKA utánpótlás
2017. Sep. 24.
  • Facebook

Az első félidőben még akadozott a gépezet, ám végül sima, 32-14-es győzelmet aratott második számú serdülő csapatunk a Duna-Pent NKSE ellen.

A Duna-Pent NKSE elleni találkozóval folytatta a serdülő harmadosztály Dél-Nyugati Csoportjának küzdelmeit akadémiánk második számú serdülő együttese. A szezont győzelemmel kezdő dunaújvárosi fiatalok ezúttal is igyekeztek hamar meglépni ellenfelüktől, s mint azt Takács Árpád edző elárulta, a beállósok remek megjátszásából, majd átlövésekből is sikerült eredményesnek lenniük, így viszonylag hamar leszakították ellenfelüket. A jó kezdést azonban nem követte hasonló folytatás, mert több hibát is elkövettek serdülőink, akiknek gondjuk volt a helyzetkihasználással is, s bár így is 14-9-re vezettek az első félidő végén, volt miben javulni a folytatásra.

A szünetben azért sikerült rendet tenni a fejekben, s ez a pályán nyújtott teljesítményben is éreztette hatását. A fordulás után ugyanis sokkal gyorsabban, magabiztosabban játszottak fiataljaink, védekezésük és kapusteljesítményük is feljavult, így több gólt is sikerült szerezniük lerohanásokból, rendezetlen védelem ellen. Támadásban is csökkent a hibák száma, s mivel fokozatosan nőtt a különbség a két csapat között, serdülőink végül 32-14-es sikerrel örvendeztették meg az értük szorítókat.

További hírek

A nerve-wracking defeat

A nerve-wracking defeat

2020. Jan. 17.

Scored 35 goals, yet zero points agatinst Vác.

Fantastic win against the county rival!

Fantastic win against the county rival!

2020. Jan. 10.

Girls of DKKA did not give it up for a second, turned the game at the very end and this led to a beautiful victory.

According to the odds

According to the odds

2020. Jan. 05.

We could keep up the pace with ETO for a little more than 20 minutes, but mistakes in attack cost us the game, the CL title holder got a comfortable 11-goal-victory.

Nice farewell from 2019

Nice farewell from 2019

2019. Dec. 29.

Adult team of DKKA closed the year with an eleven goal victory against Szent István SE.

Still there are some question marks

Still there are some question marks

2019. Nov. 27.

Mátyás Gábor has been announced recently as the new executive director of our Academy after Zsolt Nyakacska has resigned from this position not long ago. The aim is to guarantee the best conditions and environment for the handball players to train.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat