„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Felemás eredmények

DKKA utánpótlás
2017. Sep. 25.
  • Facebook

Az Országos Serdülő Bajnokságban és a Kiemelt Erima Bajnokságban is egy vereséggel, valamint egy győzelemmel kezdtek U13-as kézilabdázóink.

Akadémiánk U13-as csapata ebben az évben is két fronton versenyez, ugyanis az Országos Serdülő Bajnokság mellett az U13 kiemelt bajnokságában is részt vesznek fiataljaink. Előbbi sorozatban két találkozó várt a dunaújvárosi kézilabdázókra a közelmúltban. A Nemesnádudvar elleni találkozón azonban sok hibával, rossz felfogásban játszottak Takács Józsefné tanítványai, így ellenfelük végül simán, 27-20-ra nyert a két gárda mérkőzését, ám a Baja ellen már az első percekben látszott, hogy a két csapat között igen nagy lesz a különbség. Serdülőink ennek ellenére is komolyan vették a találkozót, s jó védekezésüknek köszönhetően többször is élni tudtak a gyors indítások adta lehetőséggel, így kiütéses, 46-6-os sikert arattak.

A Kiemelt Erima Bajnokság küzdelmeiben idén négy csoportban hat-hat együttes küzdhet meg egymással a pontokért. A Kohász csoportjába a Győr, a Szombathely, a Székesfehérvár, a Tatabánya és a Kozármisleny csapatait sorolták, így ezzel az öt együttessel kell játszania fiataljainknak két-két mérkőzést a rendelkezésre álló hat fordulóban. Ezekből az elsőt Győrben rendezték meg, ahol a Kozármisleny és Tatabánya várt a mieinkre. Az első találkozót a Kozármislennyel játszották U13-asaink, s bár sokáig jól tartották magukat, végül a rutinosabb ellenfél 19-11-re nyerni tudott. A Tatabánya elleni meccs lényegesen simább volt, így azok is lehetőséget kaphattak, akik korábban kevesebbet játszottak, ám a DKKA fölényes sikerét így sem veszélyeztette semmi (32-13).

Eredmények

OSB

Nemesnádudvari – DKKA III 27-20 (12-10)
DKKA III – Bajai KSE     46–6 (22–2)

Kiemelt Erima Bajnokság

Kozármisleny – DKKA 19-11 (11-5)
DKKA – Tatabánya 32-13 (14-5)

További hírek

We're building our squad

We're building our squad

2023. Mar. 11.

Borgyos Panna signs for next season!

Close defeat in the capital

Close defeat in the capital

2023. Feb. 25.

The match of our academy's adult team against MTK was decided only in the final stages, unfortunately not in our favor.

No offense, actually

No offense, actually

2023. Feb. 18.

Unfortunately, our adult team could not break its bad streak.

Eliminated from the Cup

Eliminated from the Cup

2023. Feb. 15.

The adult team of our academy was able to keep pace with the host team DVSC for just twenty minutes in the fourth round of the Hungarian Cup.

A bad first half decided it all

A bad first half decided it all

2023. Feb. 11.

They were seriously behind in the first half, despite the comeback, in the end we were defeated in Békéscsaba.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat