„ACÉL A SZÍV!”
Felemás mérleg a serdülőknél
A serdülő bajnokságban simán nyert, a megyei felnőtt pontvadászatban viszont vereséget szenvedett második számú serdülő együttesünk.
Két összecsapást is játszott akadémiánk második számú serdülő csapata a közelmúltban. Takács Árpád tanítványai előbb a serdülő bajnokságban fogadták a pécsi PSN Zrt. együttesét, s bár voltak hiányzók a csapatban, akik nevezve voltakés pályára léptek, igyekeztek tudásuk legjavát nyújtani, s ennek, valamint a jó védekezésnek és gólerős támadójátéknak köszönhetően már az első félidő végén 17-11-es dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelző. A második félidőben ugyan nem nőtt ilyen mértékben a különbség a két gárda között, ám az egymást segítő, remek játéknak hála így is sikerült egy góllal megnyerni a másodi felvonást, így összességében sima, 26-19-es sikert aratni a pécsiek ellen.
Vasárnap már a megyei felnőtt bajnokságban kellett bizonyítania fiataljainknak, akik bő húsz percig fej-fej mellett haladtak a vendég martonvásáriakkal, ám a hajrára elfáradtak serdülőink, így a szünetre már az ellenfél vonulhatott 15-10-es vezetéssel. A fordulást követően is voltak jó periódusai az akadémistáknak, ám már nem tudták azt a zárt védekezést hozni, amivel megszoríthatták volna ellenfelüket, s mivel támadásban is sok ziccert kihagytak, így a vendégek tovább növelték előnyüket, s végül 34-25-ös győzelmet arattak.
További hírek
An unexpected huge defeat
2021. Sep. 25.The adult team of our academy suffered a massive, 33-23 defeat in the Hungarian championship against Vác, playing very nervously with many mistakes.
Victory is what matters!
2021. Sep. 11.The championship fights of the season 2021/2022 started for us with a nervous game, but with an important success.
The adults won the tournament in Békéscsaba
2021. Aug. 21.A six-goal, 29-23 success in the final against Alba FKC.
Win at the third preparation match
2021. Aug. 13.Our adult team gained a seven-goal, 32-25 victory at their training match played at the home of Vasas.