„ACÉL A SZÍV!”
A győzelem a legfontosabb
A siker reményében várja a CSM Roman elleni EHF Kupa odavágót együttesünk irányítója, Szalai Babett is.
Szombaton délután négy órától ismét kilép az európai kupaporondra akadémiánk felnőtt együttese, mely az EHF Kupa selejtezőjének második fordulójában látja vendégül a romániai CSM Roman csapatát. Vetélytársunk már csütörtökön megérkezett Dunaújvárosba, hogy a lehető legjobban ráhangolódjon a párharc első felvonására, ám nagyon készülnek a mieink is, akik természetesen abban bíznak, hogy sikerül legyőzni ellenfelüket, s olyan előnyt tudnak szerezni a jövő hét vasárnapi visszavágóra, mely elég lesz a továbbjutáshoz.
A feladat azonban nem egyszerű, mert a román gárda alaposan átalakult és megerősödött a tavalyi szezonhoz képest, s jól képzett portugál, ukrán, szlovén és montenegrói légiósokkal töltötte fel keretét. A mieink azonban nem elsősorban ellenfelükkel, hanem saját magukkal foglalkoznak, s mint azt irányítónk, Szalai Babett elárulta, nagyon várják már a holnapi meccset, melyen egyértelműen a győzelem megszerzése lesz a céljuk.
"Személy szerint nagyon várom már a holnapi mérkőzést, mert ugye a tavalyi évünk az EHF Kupában nem volt túl sikeres, ezen is szeretnénk javítani. Látva az ellenfelünket megállapítható, hogy jó képességűek, jól össze is vannak rakva, a belső posztokon és szélen is ügyesek. Mi azonban gyakoroltunk annyit és feltérképeztük őket annyira, hogy tisztában legyünk a játékerejükkel, de mi is komoly erőt képviselünk, ráadásul nagyon bízom abban, hogy kijön belőlünk az a rengeteg munka, amit az elmúlt hónapokban elvégeztünk s, amennyiben így lesz, akkor nem lehet gondunk. Az lehet ugyan kicsi hátrány, hogy itthon kezdünk, de nekünk most nem ezzel kell foglalkoznunk, hanem inkább azzal, hogy megnyerjük az első mérkőzést, s ha ez megvan, akkor nézhetjük meg azt, milyen előnyből várjuk a visszavágót. A legfontosabb most tehát a győzelem megszerzése lesz, amihez elengedhetetlen a jó védekezés, szerencsére ez meccsről meccsre jobb, s ebből nem is engedhetünk, stabil védelmet kell biztosítani magunknak, ha ez sikerül, akkor könnyebb lesz a támadás is. Az ellenfél kapuja előtt nagyon oda kell figyelnünk a helyzetek kihasználására, mert a lehetőségeket kidolgozzuk, remélem, sikerül is élni velük. s akkor nem lehet problémánk" – fogalmazott felnőtt csapatunk irányítója.
További hírek
Let's introduce to you Boglárka Sziráki
2020. Apr. 23.She sees her contract with DKKA as a professional step forward and will do her best to win in Dunaújváros as well!
Statement on financial measurements
2020. Apr. 20.The management of our Academy issued the following statement about the arrangements necessary to be taken at DKKA due to the corona virus epidemic.
Newcomers have been announced
2020. Apr. 16.It was known that our adult squad for the next season will be quite different from the one that we had this season. It become clear, that seven players are definitely joining us.
Official: the season is over now
2020. Apr. 09.The Hungarian Handball Association relaeased their decision about cancelling the competition for the season 2019/2020 both concerning the league and the Hungarian Cup.
Partial curfew for 2 weeks’ time in Hungary
2020. Mar. 27.The Hungarian Government ordered a partial curfew