„ACÉL A SZÍV!”
Visszavágtak a serdülők
Kiváló játékkal vágott vissza az ősszel elszenvedett vereségért serdülő csapatunk a Pénzügyőr gárdájának, így továbbra is megmaradt az esélyünk arra, hogy elérjük a rájátszást érő 3., vagy 4. hely valamelyikét.
Remek ráhangolódást hozott a felnőttek szombati, Vác elleni rangadója előtt a serdülők OSB mérkőzése, az E csoport hajrájában. Nem csak a fővárosban elszenvedett vereség emlékének eltörlése, hanem a rájátszást jelentő 3-4. hely megszerzése is kockán forgott a csütörtöki találkozón.
Szerencsére már az első percekben látszott, hogy nagyon felkészültek Rapatyi Tamás tanítványai az ellenfélből, és különösen a nyitott, zavaró védekezéssel sikerült elbizonytalanítani az ellenfelet. Grosch Vivien jól "halászott" a fal előtt, hátul szilárdan állta a rohamokat a Berta Bianka, Kemény Dóri vezette fal, és ha ez sem volt elég, jött egy-két Deák Eszti bravúr a kapuban. Sem az edzői időkérés, sem néhány túl szigorú játékvezetői döntés nem tudta lendületét törni csapatunknak. Fokozatosan nőtt az előny, a végén teljes forgatással mindenki pályára léphetett, és sikerült egalizálni a párviadalt, hiszen "tükör" eredmény született: 32-16, vagyis pontosan annyira vertük a Pénzügyőr-Spartacus gárdáját, amennyire ők bennünket ősszel. Mindössze egy találkozó maradt az alapszakaszban: február 7-én jön a Lajosmizse, addigra letisztul a helyzet a tabellán is.
A csütörtöki csapat: Deák Eszter - Fehér Nikolett 3, Kemény Dóra 3, Berta Bianka 4, Moutsogianni Theodóra 2, Iván Emese 5, Grosch Vivien 10 cserék: Szóládi Georgina (kapus), Klujber Katrin, Udvardi Laura 1, Balogh Szonja 2, Egervári Petra 2, Bab Ágota, Meskál Klaudia, Bodó Letícia.
További hírek
Useful discussion about tutoring of the youth
2017. Mar. 16. #DKKA utánpótlásGyula Zsiga, professional director of Hungarian Handball Association visited our Academy and had some useful and beneficial reconciliation with the management and coaches of our team.
Viktória Oguntoye suffered a bad injury
2017. Mar. 06.The excellent goalie of our team suffered a serious injury during the match against Alba Fehérvár. This week already she is having a surgery, now it seems she will be out for at least half a year.