„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Az Érd következik

2017. Nov. 04.
  • Facebook

Újabb hazai rangadó vár együttesünkre, mely ma este hat órától az Érd csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Nincs irigylésre méltó helyzetben akadémiánk felnőtt együttese, mely egymás után játssza nehezebbnél is nehezebb mérkőzéseit a K&H női kézilabda ligáa küzdelmeiben. A közelmúltban ugyanis a nyáron jelentősen megerősödött Siófok, majd a bajnok Győri Audi ETO ellen húztak szerelést György László tanítványai, míg ma este az évek óta rendkívül stabil kerettel bíró, s rendre dobogós Érd látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Szabó Edina együttese a tavalyi szezonhoz képest ráadásul tovább erősödött, s ez eredményein is meglátszik, mivel eddig lejátszott nyolc találkozójából hetet simán megnyert, s csak a győriektől szenvedett vereséget, így jelenleg a második helyen áll a bajnoki tabellán.

Finoman szólva sem vár tehát könnyű találkozó együttesünkre szombaton este hat órától, s tisztában van ezzel György László vezetőedző is, aki szerint csak a maximumot nyújtva lehet esélyük arra, hogy meglepjék a vendégeket.

- Nagyon erős csapat az idén is dobogóra hajtó Érd, mind a védekezése, mind a támadójátéka jónak mondható, s ismételten csak azt lehet mondani, hogy a mi védekezésünknek is olyan agresszivitást kell mutatni, amivel megfoghatjuk a vendégeket. Sajnos a támadójátékunkban az elmúlt időszakban sok problémát okozott a technikai hibák magas száma, illetve a helyzetkihasználásunk gyenge mutatója is, mert hiába alakítjuk ki a helyzeteket, a befejezéseknél nem koncentrálunk, nem figyelünk oda eléggé, s ez az eredményességünkön is meglátszik. Fontos lesz a holnapi találkozón, hogy az első tíz-tizenöt percben miként tudjuk felvenni a ritmust, a játék ütemét, menyire tudunk a mérkőzésben maradni. Oda kell figyelnünk a helyzeteink kihasználására ehhez, nagyon nehéz feladat vár ránk, de persze nem megoldhatatlan. Sérültjeink közül Kazai Anita szerdán már edzett, az ő játéka még kérdéses, a többiek közül páran kisebb megfázással küzdenek, de ő pályára lépésük nem forog veszélyben.

További hírek

12 goal victory against Vasas

12 goal victory against Vasas

2020. Jul. 24.

Leading throughout the match our adult team gained a 12-goal success against Vasas SC in Rácalmás.

To develop at a high level!

To develop at a high level!

2020. Jul. 21. #DKKA utánpótlás

Several young players on our team will continue on loan.

Everybody on board

Everybody on board

2020. Jul. 20.

The full squad was present at the training held by head coach Attila Vágó.

Kohász started with a victory

Kohász started with a victory

2020. Jul. 15.
Leading all the way, adult team of our Academy  gained a nice win in a training match against the youth national team.
 
All conditions are given for development

All conditions are given for development

2020. Jul. 15.

Our new singning, Moutsogianni Theodóra, is not unknown to the people of Dunaújváros, as we are talking about oa homegrown player, who has now decided to return home.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat