„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Ma már a Kisvárda ellen

2018. Jan. 06.
  • Facebook

A tizedik helyezett, de jó erőkből álló Kisvárda ellen folytatja a bajnoki küzdelmeket együttesünk ma este hat órától.

Kilenc lejátszott mérkőzést követően a hetedik helyen áll a K&H női kézilabda liga tabelláján akadémiánk felnőtt együttese, mely ma este hat órától hazai környezetben, a Kisvárda ellen folytatja a bajnoki küzdelmeket. Csapatunk hétvégi vetélytársa remek játékosokkal erősítette meg keretét a nyáron, ezt viszont nem feltétlenül tükrözi a tabellán elfoglalt helyezése, ugyanis Mátéfi Eszter vezetőedző gárdája jelenleg csak a tizedik helyen áll a pontvadászatban úgy, hogy eddigi nyolc meccséből hármat nyert meg, s egy döntetlen mellett négy alkalommal szenvedett vereséget.

Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyű találkozó várna a mieinkre, abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy egy bizonyítani vágyó, motivált csapat érkezik a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, mely ellen a maximumot kell nyújtani ahhoz, hogy sikerüljön megszerezni a remélt két bajnoki pontot. A nagy csatából sajnos nem veheti ki a részét együttesünk fiatal irányítója, Bouti Fruzsina, aki még az MTK elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett keresztszalag szakadást, most szerdán megműtötték, s mivel felépülése minimum fél évet vesz igénybe, így rá csak a következő szezonban számíthat a szakvezetés.

A többiek ugyanakkor harcra készek, s nagyon elszántan várják az összecsapást, melyen György László vezetőedző fegyelmezett, jó játékot, s természetesen győzelmet vár a Kohász kézilabdázóitól.

- Becsülettel készülünk a találkozóra, melyen nagyon fontos lesz a támadásból való visszarendeződés, ez egyértelműen meghatározhatja a mérkőzés végkimenetelét, mert a Kisvárda nagyon gyors, rohanós csapat, melynek szélsői kiválóan élnek a gyors indulások adta lehetőségekkel, vagyis erre nagyon oda kell figyelnünk. Az utóbbi időben a kapusteljesítményünk jónak volt mondható, erre is szükség lesz szombaton, ugyanakkor védekezésben sokkal több kell annál, amit a Ferencváros ellen mutattunk, sokkal keményebb, az ütközéseket felvállaló teljesítmény kell a játékosoktól. A Kisvárda egy jó csapat, veszélyes játékosokkal, mindenképpen el kell kerülnünk azt, hogy könnyű gólokat szerezzenek vendégeink, míg nekünk a kemény védekezés mellett fegyelmezett támadójátékot kell nyújtanunk ahhoz, hogy itthon tartsuk a bajnoki pontokat.

További hírek

Young right wing player returns

Young right wing player returns

2021. May. 17.

Our former academist in Dunaújváros, Viktória Kukucska returns to us from the team Boglár Academy-SZISE.

Close defeat

Close defeat

2021. May. 14.

Despite leading by three more goals after the first half, the adult team of our academy suffered a 28-25 defeat in Mosonmagyaróvár.

Our goalies are staying

Our goalies are staying

2021. May. 13.

Petra Hlogyik and Alexa Wéninger will also be joining the adult team of our academy for the 2021/2022 season.

Further players to stay

Further players to stay

2021. May. 12.

Gréta Horváth, Beatrix Krupják-Molnár and Viktória Nick also extended their contracts with the adult team of our Academy.

Key players are extending

Key players are extending

2021. May. 11.

Our top three finishers will strengthen the adult team again next year.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat