Menu
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • JegyinformációOpen submenu
  • A klubOpen submenu
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Close submenuJegyinformáció
  • Jegyinformáció
  • Pályarendszabályok
Close submenuA klub
  • Vezetőség
  • Örökké velünk lesznek
  • Dokumentumok
  • Adatvédelmi nyilatkozat

„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A Békéscsaba örülhetett

2018. Jan. 20.
  • Facebook

Az első félidőben legalább a támadás működött, a fordulás után azonban már az sem, így a Békéscsaba 31-28-as győzelmet aratva ütötte ki csapautnkat a Magyar Kupából.

Békéscsabán, a Magyar Kupa ötödik fordulójában lépett pályára ma délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese. György László vezetőedző nem számított könnyű mérkőzésre a bajnokságban sereghajtó viharsarkiak ellen, ám mint azt a kezdés előtt elmondta, a céljuk egyértelműen az volt, hogy kiharcolják a továbbjutást.

Az elszántsággal nem is volt probléma együttesünknél, Szalai például már a második percben kétperces büntetést kapott túlzott keménységért, de ami ennél is fontosabb volt, hogy jól kezdte a meccset a Kohász, mely 2-2 után állva hagyta ellenfelét, s alig három perc alatt négy gólt szerezve lépett meg 6-2-re a házigazdáktól. A lendület azonban itt egy kicsit megtört, három elrontott támadást követően is viszonylag könnyű gólokat kapott együttesünk, így a 10. percben György Lászlónak kellett magához hívnia tanítványait, mert a vendéglátók minimálisra csökkentették hátrányukat (5-6). A rövid pauzát követően sikerült is újra meglógni hárommal a hazaiaktól, de a jól küzdő békéscsabai együttesnek erre is volt válasza, s a 18. percben kiegyenlített (10-10).

Szerencsére ekkor összekapta védekezését a Kohász, több hazai támadást is kivédekezett, míg a túloldalon Grosch sorozatban háromszor is betalált, s a 24. percben ismét négy góllal vezetett a DKKA (11-15). Nem örülhetett azonban sokáig a jó védekezésnek György László, mert a hajrában ismét nagyon könnyen kapta a gólokat a Kohász, s csak Micijevic pontos átlövéseinek volt köszönhető, hogy a szünetre megmaradjon kettő az előnyből (17-19).

A fordulás után elsősorban védekezését kellett volna rendeznie a Kohásznak, ám a második felvonást nem kezdte jól együttesünk, pillanatok alatt két gólt kapott, s bár Szekerczés még visszavette az előnyt, a 37. percben a mérkőzésen először a megszerezte vezetést a Békéscsaba (21-20). A helyzetet tovább nehezítette, hogy ekkor támadásban is nagyon megakadt csapatunk, mely több technikai hibát vétett, s ezt könyörtelenül kihasználta a házigazda, mely a 41. percben már hárommal állt jobban együttesünknél (24-21).

A mieink hétperces gólcsendjét Kovács törte meg, majd Klujber találata után csak egy volt a különbség, de a védekezés sajnos továbbra sem akart rendeződni, ráadásul újabb ziccereket hagyott ki a Kohász, így a 48. percben ismét hárommal vezetett a Békéscsaba (26-23). Az 50. percben időkéréssel próbálta meg felrázni tanítványait György László, de egy újabb eladott labda és egy kihagyott helyzet után is gyors gólt szerzett a hazai csapat, mely az 52. percben öttel meglépett a mieinktől (29-24). Ugyan Kovács és Kazai révén még egyszer visszajött háromra csapatunk, a hajrában azonban megtartotta előnyét a Békéscsaba, mely végül 31-28-as győzelmet aratva jutott be a Magyar Kupa ötödik fordulójába.

Békéscsaba – DKKA 31-28 (17-19)

DKKA: Tomasevics – Molnár 2, Micijevic 6, Cifra, Szalai 3, Kovács 5, Grosch 4. Csere: Oguntoye (kapus), Kazai 2, Dombi 1, Szekerczés 3, Nick, Klujber 2, Bulath. Vezetőedző: György László.

További hírek

An unexpected huge defeat

An unexpected huge defeat

2021. Sep. 25.

The adult team of our academy suffered a massive, 33-23 defeat in the Hungarian championship against Vác, playing very nervously with many mistakes.

Nice victory in Budaörs

Nice victory in Budaörs

2021. Sep. 18.

A confident win in Budaörs, the bad away form is broken!

Victory is what matters!

Victory is what matters!

2021. Sep. 11.

The championship fights of the season 2021/2022 started for us with a nervous game, but with an important success.

The adults won the tournament in Békéscsaba

The adults won the tournament in Békéscsaba

2021. Aug. 21.

A six-goal, 29-23 success in the final against Alba FKC.

Win at the third preparation match

Win at the third preparation match

2021. Aug. 13.

Our adult team gained a seven-goal, 32-25 victory at their training match played at the home of Vasas.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

Close menu