„ACÉL A SZÍV!”
Szoros győzelem hazai pályán
Rengeteg hibával játszott, de így is itthon tartotta Mosonmagyaróvár elleni bajnoki pontokat Takács Józsefné együttese a serdülő másodosztály küzdelmeiben.
A Mosonmagyaróvár elleni hazai találkozóval folytatta a serdülő bajnokság másodosztályának küzdelmeit hétvégén akadémiánk második számú serdülő együttese. Takács Józsefné tanítványai jó mérkőzésre számítottak a tabella utolsó előtti helyezettje ellen, ám rengeteg hibával játszottak a dunaújvárosi fiatalok, így csak az első félidő véghajrájában sikerült egálra hozniuk az eredményt (10-10). Serdülőink a második felvonásban sem parádéztak, ekkor sem tudták azt a teljesítményt nyújtani, ami bennük van. Kézilabdázóink nagyon sokat kapkodtak, mindenki egyedül akarta megoldani a feladatot. Szerencsére a Mosonmagyaróvártól ezúttal többen hiányoztak, így ezúttal ezt a sok hibát is el tudta viselni a csapat, mely a második félidőben megszerzett soványka előnyét megtartva végül 18-16-os győzelmet aratott, így hat forduló után a negyedik helyen állt a bajnoki tabellán.
DKKA –Mosonmagyaróvári KC 18-16 (10-10)
DKKA: Péli Dorottya, Reszegi Dóra, Imre Viktória, Szabó Daniella, Balogh Dóra, Bankó Zoé, Dobos Hanna, Hólik Anna, Szalai Petra, Kiss Csenge, Garbacz Petra, Vaszócsik Míra, Kátai Edina, Slett Enikő, Kiss Flóra, Szabó Márta. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
Vác took a bow in front of us as well
2023. Apr. 15.With great teamwork and excellent individual performances, the adult team of our academy won against Vác.
This victory is ours!
2023. Apr. 01.Fighting hard from the first minute to the last, playing as a real team, our academy's adult team won 30-29 at home against Siófok.
Important victory at home
2023. Mar. 25.DKKA dedicates today's victory to the memory of Mihály Bába.
We did not give it up
2023. Mar. 19.In a well fought game our team managed to equalise when it was really needed, so we returned home from Budaörs with a point.
Hope lasted for 30 minutes
2023. Mar. 11.Despite leading throughout most of the first half, after switching sides, our team could not deliver neither in attack nor in defending against Mosonmagyaróvár.