„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Felemás meccsek Szombathelyen

DKKA utánpótlás
2019. Jan. 16.
  • Facebook

Akadémiánk U12-es csapata a második, míg az U11-esek a hatodik helyen végeztek a szombathelyi Student Comfort Kupán.

Akadémiánk U12-es csapata először vett részt a szombathelyi Student Comfort Kupán, melyre hét csapat nevezett. Fiataljaink a B-csoportba kaptak besorolást, s innen hibátlan teljesítménnyel, az első helyen sikerült bejutni a legjobb négy közé. mint arról Sánta Dóra edző beszámolt, az elődöntőben nagyon ügyesen, fegyelmezetten játszottak a lányok, kiváló volt a kapusteljesítmény is, így sikerült bejutni a torna döntőjébe. A fináléban sajnos már elmaradt a remélt győzelem, s a csapat edzője szerint meg kell még tanulniuk azt, hogy a szoros mérkőzéseken végig ki kell tartaniuk, s egy pillanatig sem adhatják fel a küzdelmet. Sánta Dóra ezzel együtt is elégedett volt azonban tanítványai teljesítményével, s az különösen segítette felkészülésüket, hogy két nap alatt összesen öt találkozón is pályára léphettek.

Az U11-eseink izgatottan, talán túlságosan is izgatottan várták a torna kezdetét, s ez az első mérkőzésükön meg is látszódott, árulta el Kovács Adrienn edző. A Nemesvámos elleni találkozón sem védekezésben, sem támadásban nem jött össze semmi, így 12-4-es vereséget szenvedtek a mieink. Az Ajka elleni meccs előtt szerencsére sikerült rendezni a sorokat, s ez egy 11-9-es győzelmet hozott. A Szombathelyi KKA II. elleni találkozó sajnos rosszul kezdődött, mert már az első percekben piros lapot kapott csapatunk egyik kulcsjátékosa, s bár a többiek derekasan küzdöttek, végül 14-11-es vereséget szenvedtek. A helyosztókon először az Angyalföldi sportiskola ellen léptek pályára az U11-esek, akik 13-9-es győzelmet arattak, így az 5. helyért küzdhettek meg a torna hajrájában. Itt a szombathelyiek első csapat volt az ellenfél, ám a mieink rengeteg hibával játszottak, s ezt meg is büntette vetélytársuk, mely 16-4-es sikerrel szerezte meg az ötödik helyet.

U12: CSERHÁTI MÍRA, DE GASPARI LARA, DÓSAI MOLNÁR RÉKA, ECSŐDI AMANDA, EGEJURU EUNIKÉ SÁRA, ERDŐS HELGA, FERENCI LILLA, GYÖRGY REBEKA, HORVÁTH LILI, KORSHUNOVA MARIA, KOVÁCS PANNA, SZTOJKA JÁZMIN, SZTOJKA VERONIKA. EDZŐ: SÁNTA DÓRA.

U11: KŐVÁRI VIVIEN, GRABECZ GRÉTA, KISS KINGA, HORVÁTH ESZTER, FRÜHVALD KITTI, SIMON LÍDIA, HORVÁTH LAURA, OLÁH RÉKA, SZABÓ SALÓME, TARR CINTIA, NYÁRI JÁZMIN, KOVÁCS DIA, KOVÁCS KIBÉDI LILI. EDZŐ: KOVÁCS ADRIENN.

További hírek

Training matches to stay in shape

Training matches to stay in shape

2021. Dec. 10.

The adults play three training matches within a week.

We stood a chance only for 30 minutes

We stood a chance only for 30 minutes

2021. Nov. 17.

DKKA did well in the first half, but in the end we suffered an eight-goal defeat as the guests of DVSC.

We got an opponent in the Hungarian Cup

We got an opponent in the Hungarian Cup

2021. Nov. 16.

In the Hungarian Handball Association, the clashes of the 4th round of the Hungarian Cup was drawn.

Triumph of heart and will; four out of four!!

Triumph of heart and will; four out of four!!

2021. Nov. 13.

Our team turned the table and despite being down with four, at the end they gained a 28-26 against county rival, Alba FKC.

Back on track, another two points in the pocket!

Back on track, another two points in the pocket!

2021. Nov. 06.

In an exciting clash, our team gained a 25-23 success in the Hungarian league against MTK thanks to the stable defense and brilliant saves of the goalkeepers throughout the match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat