„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Az Érd következik

2019. Jan. 25.
  • Facebook

Az Érd elleni találkozóval folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata.

Nem sokat pihenhetnek akadémiánk felnőtt csapatának játékosai a Mosonmagyaórvár elleni szerdai vereséget követően, ugyanis szombaton este hat órától már Érden lépnek pályára Sirián Szederkéék. Együttesünk hétvégi ellenfele a negyedik helyen áll a bajnoságban úgy, hogy eddig lejátszott tizenkét mérkőzéséből nyolcat megnyert, s egy döntetlen mellett három alkalommal szenvedett vereséget. Az érdiek jelenleg két ponttal követik a tabellán harmadik Siófokot, ezért érthetően fontos számukra a szombati összecsapás, melyen György László vezetőedző szerint nyugodtan, minden teher nélkül játszhatnak kézilabdázóink.

- A hazaiak számítanak a meccs esélyesének, senkinek nincs miért idegeskednie, éppen ezért is kellene felszabadultan, minden teher nélkül játszanunk. Az biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, de talán arra jó lesz, hogy egy kicsit rendezzük a sorainkat, s megpróbáljuk a mosonmagyaróvári gyengébb meccsünket feledtetni. Nincs túl sok időnk a felkészülésre, de ezzel együtt is megpróbálunk mindent elkövetni azért, hogy jó eredményt érjünk el.

 

 

További hírek

We introduce our new player, Itana Čavlović

We introduce our new player, Itana Čavlović

2019. Jul. 22.

We asked our pivot how she feels about the first two weeks of the preparation in her new team.

Perger Zsolt is back

Perger Zsolt is back

2019. Jul. 18.

We can welcome another returner to DKKA, after 5 years once again Perger Zsolt will strengthen our professional staff.

Back to work

Back to work

2019. Jul. 08.

Our adult team begun the preparation for the 2019/2020 season and they are playing the first friendly match next Friday.

Summer programmes

Summer programmes

2019. Jun. 24.

We have the list of preparatory matches of our adult team ready for the summer.

A Long-term concept at DKKA

A Long-term concept at DKKA

2019. Jun. 01.

Our executive director, Nyakacska Zsolt has signed a new three year long contract.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat