„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Visszavontuk az óvásunkat!

2019. Feb. 05.
  • Facebook

Marad a pályán elért eredmény, miután akadémiánk visszavonta óvását a mosonmagyaróvári mérkőzésen történtekkel kapcsolatban.

Mint arról beszámoltunk, akadémiánk vezetése megóvta a Mosonmagyaróvár - DKKA (23-22) találkozót azzal az indokkal, hogy annak ellenére, hogy a hazaiak szakvezetője az utolsó eprcben kikérte harmadik idejét is, a mérkőzés hivatalos időmérője nem szakította meg a játékot, s ez a hibája  döntően befolyásolta a mérkőzés végkimentelét. Együttesünk vezetése azonban hétfőn visszavonta óvását, s Imre Vilmos sportigazgató azt is megindokolta, hogy miért.

- Tegnap valóban visszavontuk az óvást, mivel a kézilabdázás játékszabályai 2018-as EHF és IHF állásfoglalásában valóban van egy olyan kitétel, hogy amennyiben az időmérő, vagyis a hivatalos versenybíró, vagy a játékvezető nem adja ki a kért időt a csapatoknak, az nem minősül óvási indoknak. Ettől függetlenül továbbra is tartjuk azt, hogy az óvásunk figyelemfelkeltő, mert úgy érezzük, hogy a szabályok túlságosan rugalmasak, nincs pontosan megadva, mi is számít időkérésnek, ezért kezdeményeztük, hogy minél előbb be kellene vezetni itthon is az elektromos időkérési rendszert. Ezzel együtt kértük a kivizsgálását a történteknek, mert azt is fenntartjuk, hogy a versenybíró súlyos, az eredményt döntően befolyásoló hibát követett el, ami mellett azért sem mehetünk el szó nélkül, mert ez máskor is előfordulhat.

További hírek

It was not our day

It was not our day

2019. Apr. 13.

Weak performance both in attack and defending resulted a defeat against MTK Budapest.

We kept both points home

We kept both points home

2019. Apr. 06.

After a forgettable first period we gained an easy victory against Eszterházy SC tonight.

Another FTC victory against us

Another FTC victory against us

2019. Mar. 30.

Despite the good first half from our team, Ferencváros used their chances better in the second one which resulted a comfortable ten-goal victory for them.

Excellent home victory

Excellent home victory

2019. Mar. 27.

With a focused play our team gained an important win against Kisvárda KC.

A clear Győr win

A clear Győr win

2019. Mar. 06.

We suffered an 11-goal-defeat in the league at the title holder's place.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat