„ACÉL A SZÍV!”
Győzelem a Kispest ellen
Nem játszott jól, de végül négygólos, 27-23-as sikert aratott felnőtt együttesünk a Kispest elleni edzőmeccsen.
Mivel a Győr elleni hétvégi bajnokit szerdára halasztották, ezért ma este hat órától a Kispest elleni edzőmérkőzésen lépett pályára akadémiánk felnőtt együttese, melyből ezúttal Szekerczés Luca és Kazai Anita kapott pihenőt György László szakvezetőtől. Kézilabdázóink a Csapó – Grosch, Ferenczy, Cifra, Sirián, Monori, Molnár összeállításban vágtak neki a találkozónak, s ugyan hamar háromgólos előnyre tettek szert, a védekezés nem volt az igazi, így a vendégek többször is minimálisra csökkentették hátrányukat (7-6). A játékrész derekához közeledve azért elkezdett nőni a két gárda közti különbség, ekkor felállt fal ellen és gyors indításokból is rendre eredményesek voltak a mieink, de a félidő hajrájában ismét több hibát elkövettek kézilabdázóink, így a szünetre "csak" 17-13-as vezetéssel vonulhatott György László alakulata.
A térfélcserét követően a hazai gólok száma lassabban nőtt, mint a hibáké, így a lelkes kispestiek feljöttek kettő találatra, de tovább szerencsére nem jutottak, még annak ellenére sem, hogy sorozatban hagyta ki ziccereit együttesünk. György László szinte minden játékosának lehetőséget adott a meccsen, melyet végül 27-23-ra nyert meg csapatunk úgy, hogy az utolsó percekben Molnár Beatrix súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett.
György László: - Legalább játékban maradtunk a mai meccsel, bár a délelőtti edzés azért meglátszódott a csapat tagjain, de fontos volt, hogy pozitívan, győzelemmel hagytuk el a pályát. Nem játszottunk szépen, nem játszottunk tökéletesen, de a célnak minimálisan megfelelt a mai összecsapás.
DKKA – Kispest NKK 27-23 (17-13)
DKKA: Csapó – Grosch 5, Ferenczy 3, Cifra, Sirián 1, Monori 2, Molnár 5. Csere: Vártok (kapus), Bouti 1, Mihály 2, Szalai 4, Dombi 3, Nick, Nagy Zs. 1. Vezetőedző: György László.
További hírek
A late FTC win
2019. Sep. 13.For fifity minutes the supporters could see two even teams on the court, then last year's silver medalist managed to get the upper hand.
We'd needed just a little more
2019. Sep. 07.On a well-fought game we suffered a one goal defeat from our rival.
A Close victory in the first game
2019. Aug. 31.After two tough halves our team managed to get the upper hand on the season opening in Békéscsaba.
Soon the season tickets go on sale
2019. Aug. 22.We expect the season tickets to go on sale at the end of next week
An interview with Željana Stojak
2019. Jul. 28.We asked our new goalkeeper before the training camp in Szekszárd.