„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Felkészülési győzelem

2019. Apr. 10.
  • Facebook

Kilencgólos, 36-27-es győzelmet aratott a Kispest elleni hazai edzőmérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.

Ugyan szombaton az MTK otthonában játszik bajnokit akadémiánk felnőtt csapata, ma azonban még egy edzőmeccs várt György László tanítványaira, akik este hat órától az NB I/B keleti csoportjának hatodik helyezettje, a Kispest ellen léptek pályára a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ahogy az várható volt, a Kohász kézilabdázói hamar magukhoz is ragadták a kezdeményezést, s ugyan 3-2-is még tartotta magát a fővárosi alakulat, ezt követően sorozatban négy gólt szerezve léptünk el az ellenféltől. A folytatásban is az történt a pályán, amit a szakvezetés eltervezett, bár pár kihagyott ziccer miatt azért volt ok a bosszankodásra is.

Együttesünk fokozatosan növelte előnyét, a 18. percben már 12-5-re vezetett, s a félidei szünetre is magabiztos, 19-10-es vezetéssel vonulhatott. A térfélcserét követően minden játékosának lehetőséget adott György László, így a második harminc percben meglehetősen hullámzó volt a játék képe. Tízgólos hazai előny után a vendégek lőttek zsinórban négyet, majd újra a mieink percei következtek, így az összesen harmincnégy gólt hozó második félidőt egálra hozták a csapatok, ami egyben azt is jelentette, hogy a Kohász 36-27-re nyerte a találkozót.

György László: - Helyenként sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, ugyanakkor az is látszik, hogy a hétvégi bajnokiig van még miben fejlődnünk támadásban és védekezésben is, szóval a következő napokban ezen fogunk dolgozni. A harcossággal nem volt ma gond, de igen sok volt a hiba, ezeket muszáj lesz lecsökkenteni szombatig.

DKKA – Kispest NKK 36-27 (19-10)

Gólszerzőink: Szalai 6, Szekerczés 5, Ferenczy 4, Grosch 3, Molnár 3, Mihály 3, Monori 3, Nick 2, Dombi 2, Cifra 2, Sirián 2, Kazai 1.

További hírek

Nikolett Sallai will also join our team next year

Nikolett Sallai will also join our team next year

2023. Jun. 09.

Our player squad for next season is almost complete,

DVSC secured their third place in Dunaújváros

DVSC secured their third place in Dunaújváros

2023. May. 27.

Debrecen could be much happier in the last match of the season.

Kisvárda could be happy again

Kisvárda could be happy again

2023. May. 20.

In a close match, Kisvárda took the two league points with a 26-24 victory from the Dunaújváros Sports Hall early this evening.

No surprise in Népliget

No surprise in Népliget

2023. May. 13.

Our handball players put up a good fight even with players missing from the squad, but the capital side kept the championship points at home with a seven-goal win.

Defeat on the Balaton shore

Defeat on the Balaton shore

2023. Apr. 29.

Our players did not play well neither in attack nor in defence at the home of NEKA, so we finished the Balatonboglár trip without a point.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat