„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Van miért visszavágni

2019. Apr. 19.
  • Facebook

A Mosonmagyaróvár elleni hazai mérkőzéssel folytatja a K&H nőikézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.

Túl sok hibával játszott, így 26-24-es vereséget szenvedett a K&H női kézilabda liga legutóbbi fordulójában akadémiánk felnőtt csapata az MTK otthonában. György László tanítványai azonban nem búslakodhattak sokat, ugyanis szombaton újabb fontos mérkőzés vár együttesünkre, mely este hat órától a Mosonmagyaróvár gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Holnapi vetélytársunk éppen a mieink mögött, a tizedik helyen áll a bajnoki tabellán úgy, hogy kettő ponttal gyűjtött eddig kevesebbet a Kohásznál, vagyis egy győzelemmel valamelyest le tudnánk szakítani az elmúlt hónapokban igen jó formát mutató vendégeket.

A két gárda mosonmagyaróvári mérkőzését némi meglepetésre a házigazdák nyerték egy meglehetősen kemény, sok vitát kiváltó mérkőzésen, így van miért visszavágni ellenfélnek, ám mint azt vezetőedzőnk, György László elmondta, ehhez csapatként és egyénileg is jó teljesítményre lesz szükség játékosainktól.

- Úgy gondolom, hogy egy nehéz mérkőzés vár ránk, természetesen nagyon fontos lesz, hogy ne abból a mérkőzésből induljunk ki, amit ott játszottunk, a harag, az agresszió nem jó tanácsadó. Taktikailag jól fel kell készülnünk a találkozóra, s fontos lesz, hogy a támadójátékunkon pontosítsunk, mert az elmúlt mérkőzéseken elsősorban ezzel volt problémánk. Több könnyű hibát követtünk el az utóbbi időszakban, sok volt az eladott labdánk, a helyzetkihasználásunk sem volt megfelelő, így magunkat nehéz, míg ellenfeleinket igen könnyű helyzetbe hoztuk. Csapaként, együtt kell jó teljesítményt nyújtanunk támadásban és védekezésben egyaránt, illetve, ha lesznek vezéregyéniségeink, akkor itthon tartjuk a pontokat.

 

 

További hírek

Back to Dunaújváros

Back to Dunaújváros

2022. Dec. 13.

IMPORTANT CHANGE! We are hosting Siófok KC in Dunaújváros on Sunday.

Painful draw

Painful draw

2022. Dec. 03.

The long break was clearly visible in the match of our first team, which, somewhat surprisingly, only managed an 18-18 draw against NEKA.

Easily into the next round

Easily into the next round

2022. Nov. 23.

With a very smooth, 45-12 victory against Ajka our academy's adult team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup.

SELECTION DAY - 13/11/2022

SELECTION DAY - 13/11/2022

2022. Oct. 25. #DKKA utánpótlás

Come and try yourself out, apply today!

Victory before the long break

Victory before the long break

2022. Oct. 22.

With good defense and an improving offensive game, our academy's adult team got a well-deserved 26-22 result against Budaörs tonight.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat