„ACÉL A SZÍV!”
Hazai búcsú a szezontól!
Az Érd elleni hazai mérkőzéssel vesz búcsút az idei szezontól akadémiánk felnőtt együttese május 18-án este hat órától!
Újabb hosszú bajnoki szezont zár le május 18-án este hat órától akadémiánk felnőtt együttese, mely az Érd elleni hazai találkozón köszön el az érte kitartóan szurkolóktól.
A 2018/2019-es bajnokság utolsó mérkőzésére nagyon készül akadémiánk vezetése is, mely támogatóink anyagi segítségével több ajándékkal és meglepetéssel várja az Érd elleni találkozóra kilátogató drukkereket.
A dunaújvárosi lakcímkártyával, vagy DKKA szurkolói kártyával rendelkező szurkolóink részére ingyenesen megtekinthető mérkőzés szünetében kerül sor akadémiánk nyereményjátékának sorsolására, melyen három db 2 fő részére szóló wellness hétvégét és a Gourmand kávéház felajánlásával három darab 10.000 forintos családi vacsorát sorsolunk ki a szerencsések között.
Az összecsapás után a sportcsarnok parkolójában látjuk vendégül szurkolóinkat, ahol zsíros kenyér, pogácsa, a felnőtteket egy-egy korsó sör, míg a gyermekeket üdítő várja, de lesz lehetőség a csapat tagjaival is elkészíteni egy-egy közös felvételt.
Gyere és szurkolj a Kohász kézilabdázóinak május 18-án, az este hat órakor kezdődő Érd elleni mérkőzésen, hogy segítségednek is köszönhetően szépen búcsúzzunk el a szezontól!
Hajrá Kohász!
További hírek
Back to Dunaújváros
2022. Dec. 13.IMPORTANT CHANGE! We are hosting Siófok KC in Dunaújváros on Sunday.
Painful draw
2022. Dec. 03.The long break was clearly visible in the match of our first team, which, somewhat surprisingly, only managed an 18-18 draw against NEKA.
Easily into the next round
2022. Nov. 23.With a very smooth, 45-12 victory against Ajka our academy's adult team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup.
Victory before the long break
2022. Oct. 22.With good defense and an improving offensive game, our academy's adult team got a well-deserved 26-22 result against Budaörs tonight.