„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Győzelemmel kezdtünk

2019. Jul. 19.
  • Facebook

Kiélezett csatában aratott 25-24-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Szombathely elleni felkészülési találkozón.

A nyári felkészülési időszak első edzőmérkőzést játszotta ma délután öt órától akadémiánk felnőtt csapata, mely az újonc, de jól megerősített Szombathely gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. György László vezetőedző több játékosára sem számíthatott ezúttal, a fiataloktól Jovovity és Koronczai, a felnőttek közül Grosch és Micijevic nem állt rendelkezésre, míg Szekerczés Luca csak "csökkentett üzemmódban" kapott lehetőséget a meccsen, akkor is csak a jobbszélen.

Együttesünk nem is kezdett túl jól, kellett jó pár perc, mire a elérte az "üzemi hőfokot" a gárda, így az első félidő derekáig jobbára a vendégek álltak jobban két-három találattal (4-7). A játékrész második felére feljavult a mieink védekezése, támadásban is sikerült egyre több alkalommal átjátszani a szombathelyieket, így a 21. percben, Kazai átlövése (!) után már dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző (9-8). A folytatásban felváltva szerezték góljaikat a csapatok, de a félidő utolsó találatát a mieink jegyezték, így a szünetre 14-12-es dunaújvárosi vezetéssel vonultak a felek.

A második felvonás eleje ismét a vendégeknek sikerült jobban, akik hamar egalizáltak, s ugyan a Kohász kézilabdázói hamar visszavették az előnyt, elég volt pár bosszantó eladott labda, s a 37. percben újra a Szombathely állt közelebb a sikerhez (16-17). Nem sokáig, mert együttesünk gyorsan fordított, á hiába volt többször is esélye arra, hogy akár több góllal is meglépjen ellenfelétől, a kulcspillanatokban rendre jött egy kihagyott ziccer, egy elrontott hetes, így a vendégek a hajrában ismét egyenlíteni tudtak (24-24). Az utolsó percben a győzelemért támadott a szombathelyi alakulat, ám a vendégek is hibáztak, az ellentámadásból Ferenczy harcolt ki hetest, melyet Triscsuk értékesített, így végül a akadémiánk örülhetett a 25-24-es győzelemnek.

György László: - Nagyon meglátszott, hogy ez volt az első meccsünk a felkészülési időszakban, de ma nem az eredmény volt a fontos, hanem a játék. Több felállást tudtunk gyakorolni szükség is volt rá, akadtak szép megoldásaink, igaz ma nem ezek voltak többségben. A célját azonban elérte a találkozó, dolgozunk tovább.

DKKA – Szombathelyi KKA 25-24 (14-12)

DKKA: Csapó – Mihály 4, Ferenczy 3, Cavlovic 1, Triscsuk 5, Szalai, Kazai 5. Csere: Stojak (kapus), Szekerczés 2, Bouti 2, Molnár 1, Sirián 1, Nick 1, Braun. Vezetőedző: György László.

Galéria: 

További hírek

Old Friendship in a New Light

Old Friendship in a New Light

2024. Aug. 27. #DKKA felnőtt csapat

Today, our adult women's team, competing in the NB I (Hungarian Women's Handball League), has signed a sponsorship agreement with Di-Fer Auto Group, a company that has been present in the city for many years. As part of the agreement, our French player Déborah Kpodar received a new Suzuki Vitara Hybrid car.

We Ended the Season in Győr

We Ended the Season in Győr

2024. May. 26. #DKKA felnőtt csapat

In the closing moments of each half, ETO concentrated much better, achieving a 40-25 victory over DKKA in the last round of the championship.

Excellent Victory in Kisvárda

Excellent Victory in Kisvárda

2024. May. 18. #DKKA felnőtt csapat

With outstanding defense and a brilliant performance by goalkeeper Alexa Wéninger, our academy's senior team secured a 23-18 victory against Kisvárda on Saturday evening.

Living for Dunaújváros Handball for 37 Years

Living for Dunaújváros Handball for 37 Years

2024. May. 16. #DKKA felnőtt csapat

Twenty-five years ago today, the Dunaújváros women's handball team achieved its greatest club success. On this occasion, we interviewed our team's technical director, Anita Györgyné Oblisz.

So close!

So close!

2024. May. 12. #DKKA felnőtt csapat

For fifty minutes, our adult team had a realistic chance of securing points against Vác, but the hosts managed the final moments better.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat