„ACÉL A SZÍV!”
Most vereség
Háromgólos vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi edzőmeccsen.
Két nappal ezelőtt még a Kisvárda ellen lépett pályára akadémiánk felnőtt együttese, mely ma délután négy órától az MTK otthonában öltött szerelést felkészülési találkozón. György László tanítványai támadásban nem is teljesítettek rosszul, az első és a második félidőben is 15-15 gólig jutottak, a nagyobb problémát ezúttal védekezés jelentette, ugyanis a fővárosiak az első felvonásban 15, a másodikban 18 találatig jutottak, így végül 33-30-as sikert arattak kézilabdázóink ellen.
A vereség ellenére nem volt teljesen elégedetlen a látottakkal György László vezetőedző, aki azt azonban megemlítette, hogy a védekezésen bizony van még mit dolgozniuk.
- Ahogy az eddigi meccseinken, úgy ezúttal sem az eredmény volt az elsődleges, s a vereség ellenére ma is egy igen hasznos mérkőzést játszottunk. A támadójátékunkkal nem volt különösebb gond, ezt a harminc lőtt gól is bizonyítja, ugyanakkor a védekezés és a kapusteljesítmény ma elmaradt a várttól, de ez nem is meglepő, elég nagy terhelést kaptak az utóbbi időben a csapat tagjai, nem voltunk túl fittek. A mai meccs is felhívta a figyelmet arra, min kell javítanunk, dolgozunk tovább, mert a jövő héten három újabb felkészülési találkozó vár ránk.
MTK – DKKA 33-30 (15-15)
Gólszerzőink: Jovovity 2, Triscsuk 1, Mihály 3, Cavlovic 2, Szalai 2, Grosch 2, Szekerczés 9, Kazai 3, Molnár 2, Braun 2, Ferenczy 2.
További hírek
No mistakes from Győr in Dunaújváros
2024. Jan. 27.The defending champions from Győr confidently claimed two points from the Dunaújváros Sports Hall.
Budaörs turned the game
2024. Jan. 20.Our team was leading for most of the match at the home of Budaörs, but the hosts were more efficient in the final stage of the game and they got a 28-26 victory.
Another important win
2024. Jan. 13.Leading amost all the way through, after some real excitement we gained a three-goal victory at home against our rival, Kisvárda.
Victory and advancement in the Hungarian Cup
2024. Jan. 06.Leading almost all the way through, our first team won 31-27 against Békéscsaba and qualified for the fifth round of the Hungarian Cup.
Victorious farewell from the year 2023
2023. Dec. 30.Thanks to an excellent second-half-performance our team gained a comfortable win against Kozármisleny.