„ACÉL A SZÍV!”
Ezúttal döntetlen
Az MTK elleni 30-30-as döntetlennel kezdtük meg a IX. Érdi Kupa küzdelmeit.
Az MTK elleni találkozóval kezdte meg ma este a IX. Érdi Kupa küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese. György László tanítványaira nem várt könnyű feladat a fővárosiak ellen, különösen úgy nem, hogy a héten igen kemény munkát kellett elvégeznie a csapatnak. A két gárda a közelmúltban két alkalommal is megmérkőzött egymással, s az MTK-Fradi "vegyest" 27-26-ra legyőzték a mieink, ám a legutóbbi edzőmeccset már a kék-fehérek nyerték 33-30-ra a fővárosban.
A két gárda ezúttal is nagyon szoros meccset vívott egymással, az első félidőben és a másodikban is hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, s bár a szünetben 16-14-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző, a második felvonást ugyanilyen arányban az MTK nyerte, így a meccs végül 30-30-as döntetlennel ért véget.
György László: - Szoros, kiélezett találkozó volt, a támadójátékunk ezúttal is rendben volt, ugyanakkor a védekezésünkön és a támadásból való visszarendeződésen lehet és kell is javítanunk.
DKKA – MTK 30-30 (16-14)
Gólszerzőink: Szalai 7, Szekerczés 6, Triscsuk 3, Sirián 3, Mihály 2, Grosch 2, Kazai 2, Braun 2, Csapó 1, Molnár 1, Ferenczy 1.
A IX. Érdi Kupa programja
08.15., 18.00: Dunaújvárosi KKA–MTK Budapest 30-30 (16-14)
08.15., 19.45: ÉRD–Kisvárdai KC
08.16., 18.00: Dunaújvárosi KKA–Kisvárdai KC
08.16., 19.45: ÉRD–MTK Budapest
08.17., 18.00: MTK Budapest–Kisvárdai KC
08.17., 19.45: ÉRD–Dunaújvárosi KKA
További hírek
An unexpected huge defeat
2021. Sep. 25.The adult team of our academy suffered a massive, 33-23 defeat in the Hungarian championship against Vác, playing very nervously with many mistakes.
Victory is what matters!
2021. Sep. 11.The championship fights of the season 2021/2022 started for us with a nervous game, but with an important success.
The adults won the tournament in Békéscsaba
2021. Aug. 21.A six-goal, 29-23 success in the final against Alba FKC.
Win at the third preparation match
2021. Aug. 13.Our adult team gained a seven-goal, 32-25 victory at their training match played at the home of Vasas.