„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Kemény dió volt az Érd

2019. Aug. 18.
  • Facebook

Egygólos vereséget szenvedett akadémiánk feknőtt együttese a házigazdáktól a IX. Érdi Kupa zárónapán,

Tegnap este a Kisvárda ellen aratott 31-25-ös sikerének köszönhetően győzelemmel zárt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese a IX. Érdi Kupán, akikre ma igen nehéz feladat várt, hiszen a jó erőkből álló, hazai közönsége előtt játszó Érd ellen lépett pályára. Ami nehézséget adott a szakmai stábnak, hogy nem számíthatott a kisebb sérüléssel bajlódó Triscsukra, valamint a cserekapusra, Stojakra sem. A találkozó igen magas színvonalú volt, melynek első szakaszában a hazaiak domináltak.

De miután több góllal elléptek a Kohásztól jó volt látni azt a küzdőszellemet, mellyel a mieink mindig fel tudtak zárkózni annak ellenére is, hogy nagyon hamar bele kellett nyúlnia György Lászlónak a felállásba, hiszen Szekerczést már az első negyedórában piros lappal kiállították. A küzdelmes első játékrészt ugyan háromgólos hátrányban zárta a Kohász, de a lányok hatalmas csapatjátékkal nagyon nagy küzdelemre késztették az érdieket. A csata csak a végjátékban dőlt el a hazaiak javára, de az, hogy a DKKA csupán egy góllal kapott ki, egyértelműen dicséretet jelent számukra.

György László: - A vereség ellenére nagyszerű volt a csapat hozzáállása, védekezése, támadó játéka. Miután az Érd több alkalommal, több góllal el tudott lépni, mi mindig vissza tudtunk jönni. Ez nagyon jó küzdőszellemről tanúskodik. A vereség ellenére csak gratulálni tudok a csapatnak, hiszen a nagyon jó erőkből álló Érd ellen nagyszerűen helyt állt.

Érd – DKKA 25-24 (14-11)
Gólszerzőink: Szekerczés 2, Grosch 2, Szalai 4, Kazai 2, Ferenczy 2, Sirián 3, Jovovity 4, Mihály 2, Csapó 1, Molnár 2.

-Szárszó Lajos-

További hírek

Old Friendship in a New Light

Old Friendship in a New Light

2024. Aug. 27. #DKKA felnőtt csapat

Today, our adult women's team, competing in the NB I (Hungarian Women's Handball League), has signed a sponsorship agreement with Di-Fer Auto Group, a company that has been present in the city for many years. As part of the agreement, our French player Déborah Kpodar received a new Suzuki Vitara Hybrid car.

We Ended the Season in Győr

We Ended the Season in Győr

2024. May. 26. #DKKA felnőtt csapat

In the closing moments of each half, ETO concentrated much better, achieving a 40-25 victory over DKKA in the last round of the championship.

Excellent Victory in Kisvárda

Excellent Victory in Kisvárda

2024. May. 18. #DKKA felnőtt csapat

With outstanding defense and a brilliant performance by goalkeeper Alexa Wéninger, our academy's senior team secured a 23-18 victory against Kisvárda on Saturday evening.

Living for Dunaújváros Handball for 37 Years

Living for Dunaújváros Handball for 37 Years

2024. May. 16. #DKKA felnőtt csapat

Twenty-five years ago today, the Dunaújváros women's handball team achieved its greatest club success. On this occasion, we interviewed our team's technical director, Anita Györgyné Oblisz.

So close!

So close!

2024. May. 12. #DKKA felnőtt csapat

For fifty minutes, our adult team had a realistic chance of securing points against Vác, but the hosts managed the final moments better.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat