„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Ajándék a polgármesternek

2019. Aug. 29.
  • Facebook

Csapatképpel, versenymezzel lepte meg akadémiánk vezetése Cserna Gábor polgármestert.

Mint a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának egyik legnagyobb szurkolója, természetesen városunk polgármestere, Cserna Gábor is folyamatosan figyelemmel kíséri az akadémisták szereplését. Éppen ezért is kereste fel az akadémia tulajdonosának, Dunaújváros önkormányzatának első számú képviselőjét ma délelőtt Nyakacska Zsolt, akadémiánk ügyvezető igazgatója, s számolt be a felnőtt gárda és az utánpótlás felkészüléséről, majd egy kisebb ajándékkal is kedveskedett a városvezetőnek.

Nyakacska Zsolt elmondta, felkészülésük sikeres volt, a különböző előkészületi mérkőzések eredményei, a találkozókon nyújtott játék mindenképpen biztató a jövőre nézve. Ügyvezetőnk kiemelte, hogy idén egy nagyon egységes és fiatal csapatot sikerült összerakni az új igazolásokkal. "Mindenünk kész, nagyon várjuk a bajnoki rajtot, s természetesen sok szeretettel várjuk polgármester urat minden hazai mérkőzésünkön" – mondta Nyakacska Zsolt, majd átadta ajándékainkat, egy csapatfotót és egy speciális feliratozású versenymezt városunk polgármesterének.

Cserna Gábor nagy örömmel fogadta az ajándékot, majd felelevenítette a közelmúlt történéseit, a májusi évadzárót, a felkészülés kezdetét, a szurkolói ankétot, az edzőmérkőzéseket, s elmondta, hogy a csapathoz hasonlóan ő is izgatottan várja a bajnokság kezdetét.

"A személyi feltételek adottak, a vezetők, a technikai munkatársak és az edzők vonalán is, a szurkolók eleve adottak, az egyesület lehetőségei adottak, szóval nagyon sok sikert szeretnék kívánni ügyvezető igazgató úrnak, a felnőtt és utánpótlás csapatoknak is az új szezonhoz, melyhez a város továbbra is minden támogatást megad. Végezetül arra kérek mindenkit, jöjjön ki felnőtt együttesünk első hazai bajnokijára, szeptember 7-én a sportcsarnokba, hogy együtt buzdítsuk a csapatot az Érd ellen találkozón, én ott leszek!" – fogalmazott Cserna Gábor polgármester.

Főoldali kép: dunaujvaros.com (Ónodi Zoltán felvétele)

További hírek

We introduce our new player, Itana Čavlović

We introduce our new player, Itana Čavlović

2019. Jul. 22.

We asked our pivot how she feels about the first two weeks of the preparation in her new team.

Perger Zsolt is back

Perger Zsolt is back

2019. Jul. 18.

We can welcome another returner to DKKA, after 5 years once again Perger Zsolt will strengthen our professional staff.

Back to work

Back to work

2019. Jul. 08.

Our adult team begun the preparation for the 2019/2020 season and they are playing the first friendly match next Friday.

Summer programmes

Summer programmes

2019. Jun. 24.

We have the list of preparatory matches of our adult team ready for the summer.

A Long-term concept at DKKA

A Long-term concept at DKKA

2019. Jun. 01.

Our executive director, Nyakacska Zsolt has signed a new three year long contract.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat