„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Kupameccs idegenben

2019. Oct. 21.
  • Facebook

Nehéz feladat vár kézilabdázóinkra a Magyar Kupa harmadik fordulójában a Mosonmagyaróvár vendégeként.

Jó formát mutat akadémiánk felnőtt együttese, mely bő egy hete a Mosonmagyaróvár ellen aratott magabiztos, 27-20-as győzelmet, majd Debrecenben ért el 24-24-es döntetlent, így hat mérkőzést követően két győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel áll a K&H női kézilabda liga hetedik helyén. Kedden este azonban nem a bajnokságban, hanem a Magyar Kupa harmadik fordulójában kell helyt állnia kézilabdázóinknak, akik este hattól "jó ismerősük", a Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára.

Holnapi ellenfelünk természetesen csalódott volt a Dunaújvárosban elszenvedett vereség után, ám azóta hazai környezetben sikerült javítaniuk úgy, hogy négygólos hátrányból felállva, hét másodperccel a meccs vége előtt szerzett találattal 24-23-ra legyőzték az MTK-t, s abban is biztosak lehetünk, hogy a kedd esti mérkőzésen is a továbbjutás lesz a céljuk. A következő körbe jutás ugyanis ezen az egy mérkőzésen dől majd el, vagyis akár egy egygólos győzelem is elég lenne a házigazdáknak a negyedik fordulóba kerüléshez.

Egy dunaújvárosi győzelem, vagy egy döntetlen a Kohász kézilabdázói számára jelentene örömöt, s mint azt csapatkapitányunk, Szalai Babett elárulta, természetesen az a céljuk, hogy ők jussanak tovább a sorozatban, ám ez egyáltalán nem lesz egyszerű feladat.

- Ugye nem is olyan régen játszottunk a Mosonmagyaróvárral egy hazai bajnokit, amiből mi nagyon jól jöttünk ki, mert hét góllal tudtunk itthon nyerni, ami érthetően nagy önbizalmat adott nekünk. Ez azonban egy teljesen más meccs lesz, a Mosonmagyaróvár otthonában sosem egyszerű jó meccset játszani, mert nagyon keményen védekeznek, nagyon jó szurkolótáboruk van, de mi ennek ellenére is úgy utazunk el hozzájuk, hogy szeretnénk továbbjutni a kupában. S, hogy mi kell ehhez? Abból a védekezésből, amit ellenük és a debreceni bajnokin nyújtottunk, nem szabad engednünk, ugyanakkor támadásban pontosan, fegyelmezetten kell játszanunk a remélt sikerhez.

További hírek

We're building our squad

We're building our squad

2023. Mar. 11.

Borgyos Panna signs for next season!

Close defeat in the capital

Close defeat in the capital

2023. Feb. 25.

The match of our academy's adult team against MTK was decided only in the final stages, unfortunately not in our favor.

No offense, actually

No offense, actually

2023. Feb. 18.

Unfortunately, our adult team could not break its bad streak.

Eliminated from the Cup

Eliminated from the Cup

2023. Feb. 15.

The adult team of our academy was able to keep pace with the host team DVSC for just twenty minutes in the fourth round of the Hungarian Cup.

A bad first half decided it all

A bad first half decided it all

2023. Feb. 11.

They were seriously behind in the first half, despite the comeback, in the end we were defeated in Békéscsaba.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat