„ACÉL A SZÍV!”
Győri siker Szekszárdon
Jól küzdött, de nem tudta igazán megnehezíteni a címvédő Győri AUDI ETO KC dolgát akadémiánk felnőtt együttese a két gárda ma esti szekszárdi mérkőzésén.
Szekszárdon lépett pályára ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese, mely a bajnoki címvédő, s az idei szezonban is hibátlanul teljesítő Győri AUDI ETO KC gárdája ellen mérette meg magát a K&H női kézilabda liga újabb fordulójában. Az összecsapásnak egyértelműen a zöld-fehérek voltak az esélyesei, ám György László vezetőedző bízott abban, hogy az elmúlt hetek jó formáját meglovagolva sikerül jó mérkőzést játszani ellenfelükkel.
A kezdés a győriek számára alakult jobban, mert az első öt percben nem sikerült bevenni együttesünknek a világbajnok Leynaud kapuját, míg a túloldalon háromszor is eredményes volt az ellenfél (0-3). A mieink gólcsendjét Sirián törte meg, majd Szalai már egyre hozta fel a Kohászt, ám a tizedik percre visszaállt a két gárda közti korábbi különbség (3-6). Támadásban ekkor megakadtak kézilabdázóink Csapó bravúrjain múlt, hogy nem sikerült jobban meglógnia a győrieknek, így gyorsan jött is az időkérés, ám a rövid pauza sem tett jót, mert egy újabb 3-0-s rohammal 9-4-re meglépett a címvédő. Innentől kezdve újra feljavult a Kohász támadójátéka, ám mivel a túloldalon is rendre jött a válasz, így állandósult a két gárda közti négy-ötgólos különbség (9-13). A játékrész hajrájában két alkalommal is emberelőnyben játszhattak az akadémisták, ám a győriek így is tartani tudták előnyüket, s a szünetre 17-12-es vezetéssel vonulhattak.
A második felvonást újra jobban kezdték a Rába-partiak, s György Lászlónak már a 35. percben időt kellett kérnie, mert nyolc góllal meglépett az ETO (13-21). A rövid pauzát követően sem úgy alakult a meccs, ahogy azt elterveztük, mert Kiss Éva sorozatban mutatta be a védéseket a győri kapuban, s az ellentámadásokból nem tették meg azt a szívességet a "vendégek", hogy hibázzanak, így a 42. percben már tizenkét góllal állt jobban a címvédő (15-27). A mieink hosszú gólcsendjét Cavlovic törte meg, de a győriek továbbra sem akartak lassítani, így az 51. percben már 32-18-ra vezettek. A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy milyen arányban nyeri meg a mérkőzést a bajnoki éllovas, mely a igazolta a papírformát, s remek második félidei játékának köszönhetően végül 34-21-es sikerrel húzta be a két bajnoki pontot.
DKKA – Győri AUDI ETO KC 21-34 (12-17)
DKKA: Csapó – Grosch 2, Szekerczés 5, Sirián 2, Nick, Bouti 1, Kazai. Csere: Stojak (kapus), Szalai 6, Molnár 1, Cavlovic 2, Triscsuk 1, Ferenczy, Mihály 1. Vezetőedző: György László.
További hírek
Vác took a bow in front of us as well
2023. Apr. 15.With great teamwork and excellent individual performances, the adult team of our academy won against Vác.
This victory is ours!
2023. Apr. 01.Fighting hard from the first minute to the last, playing as a real team, our academy's adult team won 30-29 at home against Siófok.
Important victory at home
2023. Mar. 25.DKKA dedicates today's victory to the memory of Mihály Bába.
We did not give it up
2023. Mar. 19.In a well fought game our team managed to equalise when it was really needed, so we returned home from Budaörs with a point.
Hope lasted for 30 minutes
2023. Mar. 11.Despite leading throughout most of the first half, after switching sides, our team could not deliver neither in attack nor in defending against Mosonmagyaróvár.