„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Toborzót tartott a DKKA

DKKA utánpótlás
2019. Nov. 20.
  • Facebook

A két fordulóból álló toborzó első állomására az ország minden szegletéből érkeztek tehetséges fiatalok a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiához.

Idén is megrendezte szokásos toborzóját a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, mely november 18-án, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban látta vendégül azokat a tehetséges fiatalokat, akik az akadémián képzelik el a jövőjüket. A 2005, 2006, 2007-es korosztályok számára megtartott rendezvényre az ország minden tájáról érkeztek kézilabdázók, s a toborzó programjáról, tapasztalatairól Meggyes Rita, a DKKA utánpótlás szakágvezetője is beszámolt.

- Eredményes napot zártunk, s ugyan páran jelezték, hogy megbetegedtek, így is harmincöt gyermek érkezett hozzánk az ország több településéről. Ez volt a toborzónk első fordulója, mely a helyszíni regisztrációval kezdődött, majd egy rövid tájékoztatót követően egy pszichológiai teszttel kezdtük meg a felmérőt. Ezt Kalmár Zsófia pszichológusunk állította össze a gyermekeknek. Ezt követően egy közös bemelegítésen vettek részt a résztvevők, s eközben Szemenyei István, a Rudas iskola intézményvezetője tájékoztatta a szülőket a továbbtanulási lehetőségekről. A bemelegítést követően egy hat állomásos felmérésen vettek részt a kézilabdázók, majd egy korosztályok közötti közös játék zárta a programot. Az eredményeket kiértékeljük, s azokat, akik jól teljesítettek még decemberben is visszavárjuk, ám ekkor már az adott korosztályban szereplő csapatainkhoz irányítjuk őket, itt az edzőink mérik fel őket, akiket arra kértünk, hogy tudatosan a hiányposztokra keressenek játékosokat. Összességében ügyesek voltak a gyerekek, de mindenképpen szeretnénk őket összevetni tudásukat a jelenleg is nálunk játszókkal, s ezt követően döntünk arról, hogy kit veszünk fel akadémiánkra.

Galéria: 

További hírek

Let's introduce to you Boglárka Sziráki

Let's introduce to you Boglárka Sziráki

2020. Apr. 23.

She sees her contract with DKKA as a professional step forward and will do her best to win in Dunaújváros as well!

Statement on financial measurements

Statement on financial measurements

2020. Apr. 20.

The management of our Academy issued the following statement about the arrangements necessary to be taken at DKKA due to the corona virus epidemic.

Newcomers have been announced

Newcomers have been announced

2020. Apr. 16.

It was known that our adult squad for the next season will be quite different from the one that we had this season. It become clear, that seven players are definitely joining us.

Official: the season is over now

Official: the season is over now

2020. Apr. 09.

The Hungarian Handball Association relaeased their decision about cancelling the competition for the season 2019/2020 both concerning the league and the Hungarian Cup.

Partial curfew for 2 weeks’ time in Hungary

Partial curfew for 2 weeks’ time in Hungary

2020. Mar. 27.

The Hungarian Government ordered a partial curfew

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat