„ACÉL A SZÍV!”
Hazai döntetlen az Érd ellen
Fordulatos csatában játszott 23-23-as döntetlent akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni hazai edzőmeccsen.
Az Érd elleni hazai összecsapással folytatta felkészülési mérkőzéseinek sorozatát ma délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese. Az összecsapás első perceiben a védelmek remekeltek mindkét oldalon, s bár a vendégek két góllal kezdtek, a folytatásban inkább az történt a pályán, amit a mieink elterveztek. A védelem mögött Stojak kapus több bravúrt is bemutatott, míg az ellenfél kapujánál rendre volt valaki, aki megbontotta a falat, így a mieink hamar fordítottak, s egészen a 22. percig tartották is egy-kétgólos vezetésüket (9-7). Ekkor úgy tűnt, hogy akár nagyobb különbséggel is megléphet ellenfelétől csapatunk, ám ahogy a juniorok ellen, úgy ezúttal is jött egy kisebb hullámvölgy, így ahelyett, hogy kényelmesebb előnyből várhattuk volna a hajrát, sorozatban négy gólt kaptunk, amivel fordított az Érd, s minimális fórját a szünetig meg is tartotta Szabó Edina alakulata (12-13).
A fordulást követően jobban kezdett a Kohász, így a vendégek szakvezetője már négy perc elteltével magához rendelte játékosait, s ezt követően felváltva szerezték góljaikat a felek, így a játékrész derekához érve is egált mutatott az eredményjelző (17-17). Ekkor jött azonban egy újabb gólmentes hazai időszak, sajnos több tiszta ziccert is elhibáztak a mieink, s ezt kihasználva a vendégek előbb kettő, majd három találattal is megléptek az akadémistáktól (19-22). A hajrára azonban ismét összekapta magát együttesünk, mely feljavuló védekezésének, valamint Ferenczy is Szalai góljainak köszönhetően előbb felzárkózott, majd az utolsó másodpercekben kialakította a 23-23-as végeredményt.
György László: - A támadójátékban sikerült ismét egy kicsit előre lépni, voltak kreatív, gyors játékaink, amiket ráadásul góllal is tudtunk befejezni, s bár természetesen voltak hibák is, de továbbra is azt tartjuk szem előtt, hogy a támadásainkat még élesebbé, még biztosabbá tegyük.
DKKA – Érd 23-23 (12-13)
DKKA: Stojak – Mihály 2, Ferenczy 4, Sirián, Nick 1, Bouti 3, Kazai 2. Csere: Csapó (kapus), Szalai 5, Szekerczés 2, Molnár 1, Grosch, Triscsuk 3, Braun, Cavlovic. Vezetőedző: György László.
További hírek
It's a home game! - Support our cause!
2020. Mar. 24.It is a home game and we have show our best there!
Information
2020. Mar. 16.Dunaújvárosi Kohász Handbal Academy has temporarily suspended the full training sessions concerning all age-groups.
Breaking news - all competitions suspended!
2020. Mar. 13. #DKKA utánpótlásThe Hungarian Handball Association (MKSZ) announced drastic measurements tonight.
Decisions of MKSZ
2020. Mar. 13. #DKKA utánpótlásBelow you will find a summary about the sanctions of the Hungarian Handball Association that they made related to the corona virus situation. It concerns adult and youth matches and tournaments as well.
New prospects ahead!
2020. Mar. 11.A new group of managers assists the team of Dunaújvárosi Kohász Handball Academy, also the new coach of the first team has been appointed, Vágó Attila will be in charge from the next season on.