„ACÉL A SZÍV!”
Hatalmas siker a bajnokaspiráns Gyömrő otthonában az NB II-ben
Ahogy csökken a nyomás junior játékosainkon az első osztályú bajnokság alapszakaszának lezárultával, úgy mutatnak egyre jobb formát a harmadik ligában. Most éppen a listavezető Gyömrő otthonából hoztak el értékes pontot Takácsné Gyöngyi néni játékosai. Az utánpótlás csapatunk egy félidőnyi előnyt adott a hazaiaknak, aztán Kukucska Viktória vezérletével feltörölte velük a parkettát.
Gyömrő VSK - D. Kohász KA (NB II. felnőtt) 28:28 (12:13)
DKKA: Török - Bab, Grosch(8), Ujhelyi(4), Orbán L.(3), Kemény, Tolvaj-Sebestyén(1)
cserék: Szerdahelyi, Kaczor - Boldizsár(3), Iván(8), Nagy(1), Berta, Palaics, Gaják,
Hatalmas fordulatot hozott a találkozó első félideje. A 15. percig úgy tűnt, a góllövés ellen "beoltott" támadóink képtelenek lesznek lépést tartani a hazai gólgyárosokkal, és amikor 10:4 -et mutatott az eredményjelző, számolgattuk, hogy mennyivel úszhatjuk meg ezt a kis kirándulást. Egy időkérés azonban felforgatta a játék képét, jött Iván Emese és az ő félelmetes bal keze, bátrabbá vált Grosch Vivien, és beállós poszton is kezdtünk éledezni. A szünetre már egygólos akadémista előnnyel vonultunk be, és most a hazai szurkolók számolgatták az esélyeket gondterheltebben.
A játék ott folytatódott, ahol a félidő végén abbamaradt. Megrogyott a Gyömrő, de nem sikerült padlóra küldeni. Szerény előnnyel és bizakodva fordultunk a hajrába, de a játékvezetői felfogás a hazaiaknak kedvezett. Nagyvonalúan engedték a szabálytalankodást támadóink ellen, és rendre gólhelyzetig kísérték a gyömrői rohamokat. Vészesen fogyott az előny, de helyén volt a szíve Ujhelyi Vivienéknek, és sikerült döntetlenre hozni ezt az izgalmas, élvezetes találkozót.
Kirajzolódott az utolsó fordulók előtt, hogy a bajnoki cím, és az NB I/B-be való feljutás a Gyömrő - Érd III. - Vecsés hármas között fog eldőlni, ebbe idén még nem tudunk beleszólni. Mi reálisan a 4. helyet célozhatjuk meg, ehhez a következő fordulóban idehaza kell legyőzni a TFSE csapatát, aztán hozni a két könnyebb, kötelező meccset. A képesség megvan a lányokban ehhez.
Gyömrő VSK - D. kohász KA (NB II. utánpótlás) 18:22 (10:6)
DKKA: Hutterer - Szűcs N.(4), Kukucska V.(9), Szabó G.(2), Sándor K., Liu V.(2), Berkes K., Nagy Zs.(3), Solymosi D., Nagy B., Müller K., Deák T., Izsák D.
További hírek
The competition notice has been announced
2021. Jun. 17.There will be no substantial change for next season regarding the conduct of adult tournaments.
Cup winners
2021. Jun. 06.DKKA gained the first place in the League Cup with a flawless performance.
The final win is really close
2021. Jun. 01.Kozármisleny fought well in the first leg of the League Cup final, but in the second half, better and more accurate visitors made a big move towards winning the series with a confident 35-25 victory.
A victory at the end of the season
2021. May. 30.The adult team of our academy finished in the eighth place in the championship, after defeating the Érd by 36-33 in the Dunaújváros Sports Hall in the last round.
It doesn't work without defense
2021. May. 26.We suffered a surprising, but based on what we saw, a legitimate defeat in Békéscsaba.