„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Felkészülési meccs a Debrecen ellen

2020. Aug. 01.
  • Facebook

Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémia csarnokában játszott felkészülési mérkőzést pénteken a Debrecen és a Dunaújváros élvonalbeli női kézilabda csapata. Vágó Attila értékelte a mérkőzést.

Nem tűnt fáradtnak a DVSC SCHAEFFLER, pedig játszott a Fradival és a Győrrel is a héten, sőt kifejezetten pörgősen kezdtek a debreceniek és már a 36 másodpercben 2–0-ra vezettek. A DKKA azonban ekkor még gyorsan kiegyenlített. A félidő végére viszont hétgólosra nőtt a különbség a két csapat között. A második játékrész jobban sikerült a dunaújvárosi lányoknak, hiszen csak két góllal voltak jobbak Deszpotovicsék ebben a félidőben. A lányokon kicsit érezhető volt az elmúlt egy hónap kemény felkészülési programja és valljuk be még nem vagyunk teljesen összeszokva. Jovovity Jovana  beteg volt, így ő nem tudott 100%-osan készülni. Jobbszélsőnk, Mihály Petra pedig kisebb térdsérülés miatt hagyta ki a felkészülési meccset. Ez volt első igazi 2 x 30 perces mérkőzése az új gárdának, amikor Vágó Attila már nem csak az egyenlő játékidő elosztás alapján meccselt. 

Vágó Attila – Jól mentünk bele a mérkőzésbe. Jól kezdtünk, magas hőfokon dolgoztunk. Talán egy kicsit túl is pörögtünk. Elvitte a lányokat a hév, a lendület. A védekezés teljesen rendben volt, a támadásban azonban azt láttam, hogy kicsit kapkodunk. Számomra érthetetlen módon azután az első félidő közepén következett egy 10 perces rövidzárlat, ami alatt sajnos nagyon sok labdát adtunk el. E hibáinkat kihasználva, direkt indításokból pedig sok könnyű gólt tudott lőni az ellenfél, direkt indításokból. A meccs e szakaszában olyan különbség alakult ki, amit a találkozó végéig nem már tudtunk leküzdeni. Összességében azonban nagyon hasznos volt ez a mérkőzés, kijöttek azok a hibák, amelyeknek ilyenkor ki kell jönniük. Még bőven van időnk ezeken javítani és dolgozni tovább. Mindenképpen dicséret illeti a lányokat, mert az utolsó pillanatig becsülettel küzdöttek a Debrecen ellen.

Mérkőzés után szakmai eszmecsere: Vágó Attila - a DKKA vezetőedzője, középen Kösztner Vilmos a DVSC vezetőedzője és Gurics Attila a DKKA menedzsere.

DVSC SCHAEFFLER–DUNAÚJVÁROSI KKA 33–24 (16–9)
Balatonboglár. V: Bócz, Wiedemann
DVSC: Giegerich – Bánfai 2, Kovács Anna 4, VÁMOS P. 5, Tóvizi 2, DESZPOTOVICS 6, Vantara-Kelemen 3. Csere: Csapó K., Torda (kapusok), Vukajlovics 2, Hornyák D. 3, Petrus, Csernyánszki L. 2 (1), Panyi A. 1, Sápi G. 3.
DKKA: Wéniger – Horváth G. 3, Szalai 2, BULATH 7 (4), Nick 1, KLIVINYI 6, Kazai 1. Csere: Hlogyik (kapus), Mousugianni, Román D. 2 (2), Ferenczy, Molnár B., Schatzl Natalie, Jovovity, Barján 2, Sziráki.

További hírek

Back to Dunaújváros

Back to Dunaújváros

2022. Dec. 13.

IMPORTANT CHANGE! We are hosting Siófok KC in Dunaújváros on Sunday.

Painful draw

Painful draw

2022. Dec. 03.

The long break was clearly visible in the match of our first team, which, somewhat surprisingly, only managed an 18-18 draw against NEKA.

Easily into the next round

Easily into the next round

2022. Nov. 23.

With a very smooth, 45-12 victory against Ajka our academy's adult team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup.

SELECTION DAY - 13/11/2022

SELECTION DAY - 13/11/2022

2022. Oct. 25. #DKKA utánpótlás

Come and try yourself out, apply today!

Victory before the long break

Victory before the long break

2022. Oct. 22.

With good defense and an improving offensive game, our academy's adult team got a well-deserved 26-22 result against Budaörs tonight.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat