„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen

2020. Sep. 16.
  • Facebook

Végig vezetve nyert a szerdai zárt kapus bajnoki mérkőzésen a DKKA kézilabda-együttese a Boglári Akadémia-­SZISE ellen. Igaz, az utolsó perc izgalmasra sikeredett.

Miután Siófokon a tisztes helytállás, a szerdai újabb bajnoki találkozón már a győzelem volt a cél Vágó Attila tanítványai számára, hiszen egyik közvetlen riválisukkal találkoztak a rácalmási sportcsarnokban.
Ennek megfelelően kezdett a Kohász, négy perc alatt Szalai tripláját és Krupják-Molnár gólját jegyezhettük fel. A folytatásban a boglári fiatalok többször fel tudtak jönni két gólra, 8–6 után aztán következett egy újabb Kohász-roham, ami már biztató előnyt jelentett (11–6). A félidő végéig szép megoldások mellett hibák is jellemezték a hazaiak játékát, azonban a biztos előnyt így is megőrizte a csapat.

Barján Bianka is kivette a részét 6 góllal a győzelemből

A második harminc percet ismét ők kezdték jobban, a fantasztikusan szereplő Szalai, majd Mihály gólja után hatra nőtt az előny. Azonban nem lehetett hátradőlni, ugyanis az ellenfél nem adta fel, ismét megfelezte hátrányát a 45. percre, ezért 21–18-nál Vágó Attila időkéréssel próbált rendet tenni a fejekben. Horváth be is talált, de utána kétszer is mattolták Hlogyikot, így a 47. percre ismét csak kettő volt az előny (22–20). Ekkor megint a DKKA percei következtek, Horváth duplája mellett Román és Schatzl is eredményes tudott lenni, az 53. percben 26–22-re vezettünk. Amikor azt hittük, már nem fenyegeti semmi a győzelmet, hiszen három perccel a vége előtt ötre hízott a különbség (29–24), ekkor jött egy hullámvölgy. Fél perccel a lefújás előtt egyre olvadt az előny (29–28), szerencsére az utolsó hazai támadást Horváth eredményesen fejezte be, így megérdemelten tartotta itthon a két pontot a DKKA alakulata.

Szalai Babett 9 gólt lőtt a meccsen

A mérkőzés utáni sajtótájékoztató itt megtekinthető:

https://www.facebook.com/dkkahandball/videos/3459005400829718

Forrás: DUOL Fotó: DKKA

További hírek

A Vác is meghajolt a Kohász előtt

Vác took a bow in front of us as well

2023. Apr. 15.

With great teamwork and excellent individual performances, the adult team of our academy won against Vác.

This victory is ours!

This victory is ours!

2023. Apr. 01.

Fighting hard from the first minute to the last, playing as a real team, our academy's adult team won 30-29 at home against Siófok.

Fontos, szép siker hazai pályán

Important victory at home

2023. Mar. 25.

DKKA dedicates today's victory to the memory of Mihály Bába.

We did not give it up

We did not give it up

2023. Mar. 19.

In a well fought game our team managed to equalise when it was really needed, so we returned home from Budaörs with a point.

Hope lasted for 30 minutes

Hope lasted for 30 minutes

2023. Mar. 11.

Despite leading throughout most of the first half, after switching sides, our team could not deliver neither in attack nor in defending against Mosonmagyaróvár.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat