„ACÉL A SZÍV!”
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!
44 éves lenne ma! A magyar válogatott és a Dunaferr női kézilabda-csapatának világhírű beállósa 28 évesen, 2005. január 19-én vesztette életét autóbalesetben. KULCSÁR ANITA éppen edzésre tartott Dunaújvárosba, amikor autója megcsúszott és fának csapódott, majd kigyulladt.
"A szerencsi születésű, majd pályafutását Nyíregyházán kezdő beálló 168 válogatottsággal, valamint ezeken a mérkőzéseken szerzett 403 góllal büszkélkedhetett.
A nemzeti csapatban 1996-ban mutatkozott be, 2000-ben olimpiai ezüstérmes, 2003-ban vb-ezüstérmes, a 1998-as és 2004-es Eb-n bronzérmes, a 2000-es romániai kontinensviadalon pedig Európa-bajnok lett. 1999-ben a Győrrel döntőt játszott az EHF-kupában, 2004-ben pedig a magyar bajnoki cím, valamint a Magyar Kupa-győzelem is összejött a Dunaferrel.
A 2004-es évre vonatkozó, 2005 év elején indított Év kézilabdázója szavazáson, amelyet a Nemzetközi Kézilabda Szövetség szervezett, toronymagasan nyert Kulcsár, az összes szavazat 65,7 százalékát kapta, ezzel – szívbe markolóan fájdalmas módon – posztumusz ő lett a 2004-es évben a világ legjobb női kézilabdázója." A szurkolók azóta sem feledik őt. Szavazataik alapján Kulcsi idén bekerült a Magyar Kézilabda-hírességek Csarnokába 11. női tagként. Dunaújvárosban pedig 2005. január 19. óta egyetlen női kézilabdázó sem viselt 22-es számú mezt. Klubja, a Dunaferr örökre visszavonultatta, ezzel is tisztelegve Kulcsár Anita emléke előtt.
További hírek
Nikolett Sallai will also join our team next year
2023. Jun. 09.Our player squad for next season is almost complete,
DVSC secured their third place in Dunaújváros
2023. May. 27.Debrecen could be much happier in the last match of the season.
Kisvárda could be happy again
2023. May. 20.In a close match, Kisvárda took the two league points with a 26-24 victory from the Dunaújváros Sports Hall early this evening.
No surprise in Népliget
2023. May. 13.Our handball players put up a good fight even with players missing from the squad, but the capital side kept the championship points at home with a seven-goal win.
Defeat on the Balaton shore
2023. Apr. 29.Our players did not play well neither in attack nor in defence at the home of NEKA, so we finished the Balatonboglár trip without a point.