„ACÉL A SZÍV!”
Új korszak kezdődik! Hosszú idő után ismét Dunaújvárosban játszik a DKKA!
2020. október 9. 16:00 DKKA - MTK
Végre, 2020. október 09.-én pénteken 16.00 órakor a Dunaújváros Városi Sportcsarnokban fogadja az MTK Budapest csapatát együttesünk. Sajnos, a mérkőzés még az MTK ellen is zárt kapus lesz, de remélhetőleg hamarosan a szurkolók is visszafoglalhatják a lelátót. A DKKA YouTube csatornája élőben fogja közvetíteni a meccset. Egy éve, 2019. októberében kezdett Szekszárdon játszani a csapat. Az idei bajnokság eddigi "hazai" meccseit Rácalmáson tudtuk lebonyolítani.
Az elmúlt időszak történéseinek rövid összefoglalója:
Újra a Városi Sportcsarnokban fogadja ellenfeleit a Kohász! Igaz egyelőre még zárt kapus meccseken a járványhelyzet Covid-Protokolljának betartásával, de végre hazai környezetben mérkőzhetünk meg ellenfeleinkkel. 2019. októberében költözött a csapat ideiglenesen Szekszárdra, ahol a 2019/20-as bajnoki szezon „hazai” meccseit játszotta. Idén márciusban az MKSZ felfüggesztette a bajnokságot, azóta sok minden történt. A DKKA-t májusra prognosztizálva még a megszűnés fenyegette, hiszen a 2020. január 20-i ügyvezetői bejelentés arról szólt, hogy addigi formájában csak a bajnoki szezon, azaz május végéig biztosított az önkormányzati tulajdonú felnőtt csapat működtetése. A következő bajnoki szezontól az NB I/B-s csapat keretével kiegészülve indulnának az első osztályú bajnokságban.
Nagyon klassz közösség épült, pedig tavasszal már temették a csapatot...
Aztán fordult a kocka! Igaz, a csapat fele már július 1-étől elkötelezte magát más klubokhoz, nem bízva a DKKA szakmai és finanszírozási jövőjében, de új menedzsment került a nagymúltú gárda élére. Gurics Atttila menedzser és az új szakmai stáb új impulzusokat hozott a DKKA életébe. A korábbi szakmai vezetők vagy tovább léptek, vagy megvált tőlük az egyesület. Olyan szakemberek érkeztek, akikben bízva egy teljesen új csapat formálódott. Sorra jelentettük be ismert játékosok érkezését. És mint a mesében - gondoltuk -, no, akkor minden jóra fordult. De jött a hidegzuhany, a járványhelyzet és minden kezdődött előröl.
A legnagyobb kihívás, azonban nemcsak egy új csapat felépítése volt, de a „hol fogunk játszani” kérdés mindennap felmerült, ahogy a „milyen pénzügyi forrásból oldjuk meg” probléma megoldása sem látszott teljesen egyszerűnek, az új helyzetnek köszönhetően. Mindezek ellenére a DKKA a járványhelyzet kijárási korlátozása idején is „csak” 50%-al mérsékelte a fizetéseket, de már nagyon vártuk a felkészülési időszakot, és a „Maradj Otthon”, meg az online edzések végét.
Az I.BioTechUSA Kupán még lehettek nézők és csodás volt a hangulat a rácalmási sportcsarnokban 2 napig.
Júliustól új marketing teammel és intenzív reklámkampánnyal kezdtünk dolgozni. Az edzőmeccsek után megrendeztük az I.BioTechUSA Jótékonysági Női Kézilabda Kupát, mellyel elnyertük a meghívott ellenfeleink és a szakma elismerését az ezüstérem mellett. Azután kezdődhetett a bajnokság, de nem gördült fel mégsem a függöny. Sőt, a sportolók legrosszabb rémálma vált valóra, nézők nélkül kell, lehet, tudunk csak játszani. Ahol a szigorú előírások betartása mellett szurkolókat is beengednek a meccsekre, ott is gyér érdeklődés mellett, negyed házzal, sok ráfizetéssel rendezik a mérkőzéseket.
A szeptemberben lejátszott 5 mérkőzés után a DKKA a 9. helyen áll, 4 ponttal, két győzelem és három vereség mellett. Persze, a jelenlegi tabellából nehéz messzemenő következtetéseket levonni, hiszen van olyan csapat, amelyik 3 meccset játszott, van, amelyik 7-et. Sorra maradnak el a bajnokik a sportolók pozitív COVID-tesztjei miatt. Ráadásul, október 5-étől a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) rendelkezései szerint minden felnőtt csapatnak kötelező(!) COVID-tesztet kell elvégeznie minden bajnoki mérkőzése hetében (500.000 Ft/hét), másképp nem léphetnek pályára a játékosok. Hogy ez a kluboknak milyen anyagi megterhelést jelent a sok szervezés és a tesztelés kellemetlenségei mellett, nem kell részletezni.
A Szombathely elleni első bajnokin már üres volt a lelátó. Bár nyertünk, a közönség nagyon hiányzott.
Az elmúlt héten az önkormányzat rendkívüli közgyűlése 2020-ra összesen 26.000.000 Ft támogatást szavazott meg a DKKA-nak, ami a szponzorok és támogatók kiváró álláspontja és az egyéb elmaradó bevételek miatt nem ad túl sok biztonságot az év hátralévő részére. Ráadásul az MKSZ szeptember 17-én lezárta az idei TAO feltöltés lehetőségét, ami miatt számos klub, így a DKKA működése veszélybe került. Mindezek miatt, ismét csökkentenünk kell a költségvetést, és bizonyos területeken átszervezésekre kényszerülünk. Viszont a jó hír, hogy végre egy év után hazajön a csapat, a DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. felújítási munkáinak köszönhetően a Városi Sportcsarnok működőképes állapotba került és az MKSZ is elfogadta az elvégzett karbantartást. Így megkaptuk az engedélyt, hogy végre Dunaújvárosban zúghasson a Hajrá Kohász! – egyelőre ugyan csak jelképesen, a zárt kapus protokoll szerint, de ahogy a helyzet változik, a közönség is visszatérhet a lelátóra.
#Acélaszív #TippMix #Kohasz #BioTechUSA
Hazai mérkőzések októberben:
- Dunaújvárosi Kohász KA – MTK Budapest NB-I. felnőtt
- 2020. október 09. (péntek) 16.00 óra Dunaújváros Városi Sportcsarnok (zárt kapus)
- Dunaújvárosi Kohász KA – Motherson Mosonmagyaróvári KC NB-I. felnőtt
- 2020. október 17. (szombat) 17.00 óra Dunaújváros Városi Sportcsarnok (zárt kapus?)
- Dunaújvárosi Kohász KA – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE NB-I. felnőtt
- 2020. október 25. (vasárnap) 17.00 óra Dunaújváros Városi Sportcsarnok (zárt kapus?)
Idegenbeli meccsek októberben:
- 2020. október 14. (szerda) 18.00 óra VÁCI NKSE - DKKA
- 2020. október 21. (szerda) 18:00 óra Kisvárda Master Good SE - DKKA
- 2020. október 28. (szerda) 18:00 óra ÉRD - DKKA
További hírek
Old Friendship in a New Light
2024. Aug. 27. #DKKA felnőtt csapatToday, our adult women's team, competing in the NB I (Hungarian Women's Handball League), has signed a sponsorship agreement with Di-Fer Auto Group, a company that has been present in the city for many years. As part of the agreement, our French player Déborah Kpodar received a new Suzuki Vitara Hybrid car.
We Ended the Season in Győr
2024. May. 26. #DKKA felnőtt csapatIn the closing moments of each half, ETO concentrated much better, achieving a 40-25 victory over DKKA in the last round of the championship.
Excellent Victory in Kisvárda
2024. May. 18. #DKKA felnőtt csapatWith outstanding defense and a brilliant performance by goalkeeper Alexa Wéninger, our academy's senior team secured a 23-18 victory against Kisvárda on Saturday evening.
Living for Dunaújváros Handball for 37 Years
2024. May. 16. #DKKA felnőtt csapatTwenty-five years ago today, the Dunaújváros women's handball team achieved its greatest club success. On this occasion, we interviewed our team's technical director, Anita Györgyné Oblisz.
So close!
2024. May. 12. #DKKA felnőtt csapatFor fifty minutes, our adult team had a realistic chance of securing points against Vác, but the hosts managed the final moments better.