„ACÉL A SZÍV!”
Kupafeladatok Szombathelyen
A Magyar Kupa harmadik fordulójában, Szombathelyen lép pályára szombaton délután akadémiánk felnőtt csapata.
A női kézilabdázók Magyar Kupájának harmadik fordulójában már az NB I-es klubok is becsatlakoznak a küzdelemsorozatba, így a bajnoki és Liga Kupa-feladatok után ezúttal a Magyar Kupában vár kihívás akadémiánk felnőtt együttesére, mely szombaton délután négy órától idegenben, a Szombathelyi KKA otthonában lép pályára. Vágó Attila tanítványaira egy kimondottan nehéznek ígérkező összecsapás vár a jó erőkből álló vendéglátók ellen még annak ellenére is, hogy akadémistáink holnapi vetélytársa nem a legjobban szerepel eddig az idei szezonban.
Ahogy a mieink, úgy a szombathelyiek sem léptek ugyan még pályára a Magyar Kupa idei kiírásában, ugyanakkor a bajnokságban már tíz találkozót is megvívtak a Vas megyeiek, melyeken kétszer arattak győzelmet, s nyolc alkalommal vereséget szenvedtek, így négy szerzett pontjukkal jelenleg a tabella utolsó előtti helyét foglalják el. A két gárda eddig megvívott találkozói alapján is kiélezett, nagy csatára számíthatnak a felek, mivel a bajnokság első fordulójában a mieink örülhettek a Rácalmáson aratott 24-23-as sikernek, míg a novemberi "visszavágón" a Szombathely diadalmaskodott 28-26-ra.
A DKKA szakvezetése és játékosai természetesen bíznak abban, hogy sikerül továbbjutniuk a sorozat következő fordulójába, ám mivel a továbbjutó kiléte ezen az egy mérkőzésen dől el, a sorozat szabályai szerint legalább döntetlenre kell végeznie a mieinknek ahhoz, hogy a sorozat negyedik fordulójában is pályára léphessenek.
További hírek
Old Friendship in a New Light
2024. Aug. 27. #DKKA felnőtt csapatToday, our adult women's team, competing in the NB I (Hungarian Women's Handball League), has signed a sponsorship agreement with Di-Fer Auto Group, a company that has been present in the city for many years. As part of the agreement, our French player Déborah Kpodar received a new Suzuki Vitara Hybrid car.
We Ended the Season in Győr
2024. May. 26. #DKKA felnőtt csapatIn the closing moments of each half, ETO concentrated much better, achieving a 40-25 victory over DKKA in the last round of the championship.
Excellent Victory in Kisvárda
2024. May. 18. #DKKA felnőtt csapatWith outstanding defense and a brilliant performance by goalkeeper Alexa Wéninger, our academy's senior team secured a 23-18 victory against Kisvárda on Saturday evening.
Living for Dunaújváros Handball for 37 Years
2024. May. 16. #DKKA felnőtt csapatTwenty-five years ago today, the Dunaújváros women's handball team achieved its greatest club success. On this occasion, we interviewed our team's technical director, Anita Györgyné Oblisz.
So close!
2024. May. 12. #DKKA felnőtt csapatFor fifty minutes, our adult team had a realistic chance of securing points against Vác, but the hosts managed the final moments better.