„ACÉL A SZÍV!”
Bravúr kell a győzelemhez
Az idei szezonban kiválóan szereplő MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese.
A Szombathelyen aratott szép kupasiker után sem pihenhetett meg akadémiánk felnőtt csapata, melyre szerdán már a bajnokságban vár komoly feladat: Vágó Attila tanítványai délután öt órától az idei szezonban remekül szereplő MTK gárdáját látják ugyanis vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A fővárosi kék-fehérek kilenc találkozón vannak túl az idei szezonban, s eddigi mérlegük kiváló, ugyanis hét nyertes mérkőzés mellett mindössze két vereséget szenvedtek, így a tabella ötödik helyén állnak úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a szintén tizennégy pontos Debrecen.
A két gárda eddigi eredményei alapján inkább a fővárosiak a holnapi összecsapás esélyesei, s tisztában van ezzel együttesünk vezetőedzője, Vágó Attila is, aki ennek ellenére is bízik abban, hogy sikerült meglepniük ellenfelüket:
- Az MTK egy nehéz ellenfél, nagyon jó játékosokból álló csapat, tele rutinos, válogatottat is megjárt játékosokkal. Nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, de hazai pályán szeretnénk borítani a papírformát. Az elmúlt hetekben a Liga Kupában és a Magyar Kupában is jöttek a győzelmek, jó hangulatban vagyunk, egyben van a társaság, bízom benne, hogy ez jó előjel az MTK elleni találkozó előtt.
A zárt kapus összecsapást akadémiánk YouTube-oldalán élőben közvetítjük.
További hírek
An unexpected huge defeat
2021. Sep. 25.The adult team of our academy suffered a massive, 33-23 defeat in the Hungarian championship against Vác, playing very nervously with many mistakes.
Victory is what matters!
2021. Sep. 11.The championship fights of the season 2021/2022 started for us with a nervous game, but with an important success.
The adults won the tournament in Békéscsaba
2021. Aug. 21.A six-goal, 29-23 success in the final against Alba FKC.
Win at the third preparation match
2021. Aug. 13.Our adult team gained a seven-goal, 32-25 victory at their training match played at the home of Vasas.