„ACÉL A SZÍV!”
Elsőre jó volt
Kiélezett, szoros és rendkívül hasznos edzőmérkőzést játszott együttesünk a bajnoki bronzérmes Érd gárdájával ma délután a sportcsarnokban. A végeredmény döntetlen lett, s Mátéfi Eszter vezetőedző maximálisan elégedett volt a látottakkal, valamint játékosai teljesítményével.
Első nyári edzőmeccsét játszotta ma délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely a tavalyi bajnokság harmadik helyezettjét, az igazolási időszakban alaposan megerősített Érd gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A találkozó elején igyekezett nagy tempót diktálni mindkét együttes, ami nem csak az iramban, hanem a lőtt gólok számában is megmutatkozott. A találatok sorát Bulath Anita nyitotta, ám több hazai, támadásban elkövetett hibából előbb egalizáltak, majd a vezetést is magukhoz ragadták (3-5). A mieink azonban egyáltalán nem akartak leszakadni vetélytársuktól, s gólerős támadójátékkal tartották magukat, ám a védekezéssel továbbra is akadtak azért problémák, így egyáltalán nem volt véletlen, hogy Mátéfi Eszter a 17. percben időt kért, hiszen ekkor 10-12-es állás mutatott az eredményjelző. A rövid pauzát követően össze is kapta magát együttesünk, mely Rádl, Bulath és Vincze találataival pillanatok alatt fordított az álláson, s akkor is tartotta vetélytársát, mikor Mátéfi Eszter úgy döntött, hogy az utolsó szűk tíz percben már a fiatalok kapnak lehetőséget. Ebben az időszakban valamivel több volt a hiba, ám Sánta Dóra és Takács Fruzsina góljainak köszönhetően végül 16-16-os döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
A térfélcserét követően azonban villámrajtot vettek az érdiek, akik öt gólt szereztek úgy, hogy a mieink csak egyszer találtak be, így vezetőedzőnknek már a 35. percben időt kellett kérnie (17-21). A kis "fejmosás" után igyekezett is összeszedni magát együttesünk, s szorgos munkával, javuló védekezéssel sikerült is gólról gólra csökkentenie hátrányát. A 46. percben már csak kettő volt a hátrányunk, majd Hosszu és Bulath újabb találataival előbb egalizáltunk sőt, az 51. percben már kétfás dunaújvárosi előnynek örülhettek a hazai szurkolók (26-24). Persze a vendégek sem szerették volna vesztesen elhagyni a pályát, így az utolsó percek nagy izgalmakat hoztak, melyben hol a mieink, hol az Érd állt közelebb a győzelemhez, ám végül Rádl utolsó pillanatokban szerzett találatával 30-30-as döntetlennel ért véget az egyébként jó iramú találkozó.
A találkozó után elégedetten nyilatkozott Mátéfi Eszter vezetőedző, s mint azt érdeklődésünkre elmondta, azt kapta a mérkőzéstől, amit előzetesen remélt is.
- Első meccsnek kiváló volt ez a mai összecsapás, hiszen egy nagyon erős ellenféllel szemben tudtunk bizonyítani. Azt kértem a lányoktól, hogy próbáljanak nagy iramot diktálni, s ezt a mérkőzés nagy részében sikerült is megvalósítani. a második félidőben már mindenki kapott lehetőséget a játékra, ám így is volt tartásunk, s a csapat tagjai megvalósították azt, amit kértem tőlük, így egyértelműen elégedett lehetek mai teljesítményünkkel.
DKKA – Érdi VSE
30-30 (16-16)
DKKA: Vig, Hosszu 2, Gera, Ferling 4, Takács D. 1, Bulath 10, Vincze 5. Csere: Pisák, Csapó (kapusok), Takács F. 1, Vadász, Sánta 3, Rádl 3, Berta 1, Kemény, Ács. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
"Moving" and defeat
2023. Oct. 27.After unforseen events, Mosonmagyaróvár comfortably got the points in today's meeting.
Important points from Békéscsaba
2023. Oct. 20.In a great battle, thanks to the better and more accurate play in the last quarter of an hour, our team won by three goals in Békéscsaba.
A painful defeat
2023. Oct. 07.No chance to be victorious; in the first half our handball players struggled with attack and in the second half with defence at NEKA's home
Defeat in Debrecen
2023. Sep. 20.Our academy's adult team managed to make things difficult for the hosts Debrecen for a mere quarter of an hour in this afternoon's match.
Victory in the capital
2023. Sep. 16.Thanks to a good second-half performance, our academy's adult team got a confident six-goal victory at home of Vasas SC.