„ACÉL A SZÍV!”
Ezúttal könnyed siker
Nem okozott különösebb gondot együttesünk számára a cseh HC Britterm Veselí nad Moravou csapatának legyőzése. Mátéfi Eszter tanítványai könnyed játékkal, 37-16-ra diadalmaskodtak fiatal vetélytársuk ellen, akivel holnap délelőtt tizenegy órától újra megmérkőznek majd.
Az Érd elleni meccset követően ma már újabb felkészülési találkozó várt együttesünkre, mely a cseh bajnokság legutóbbi negyedik helyezettjét, a HC Britterm Veselí nad Moravou gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban.
Az már a mérkőzés előtt látszott, hogy ellenfelünk igen fiatal csapattal érkezett az összecsapásra, ám ez a mieink hozzáállását egyáltalán nem befolyásolta a mérkőzésen. Ferlingék nagyon erősen kezdtek, s már az első tíz percet követően 7-0-ra vezetve adták meg az alaphangját az összecsapásnak. A vendégek csak a tízedik percben szerezték első találatukat, s bár a folytatásban valamivel gólerősebb teljesítményre voltak képesek, így sem tudták megnehezíteni a mieink dolgát, hiszen a rengeteget cserélő hazai csapat már a 17. percben tíz góllal vezetett, s a félidei szünethez érve már 20-6-os előnynek örülhetett.
A második felvonás nagy részében megmaradt az óriási különbség a csapatok között sőt, a felállt fal elleni játékban, valamint a gyors indításokban is jeleskedő Kohász fokozatosan növelte előnyét, így a játékrész derekán már csak az volt a kérdés, vajon lesz-e a végére húsz gól a csapatok között (29-12). Erre is hamar választ kaptunk, hiszen nem sokkal később már 32-12-es állást mutatott az eredményjelző, s bár a folytatásban egyre több alkalommal találtak be a vendégek is, a mieink végül kiütéses, 37-16-os győzelmet arattak vetélytársuk felett, akivel holnap délelőtt tizenegy órától újra megmérkőznek majd.
DKKA - HC Britterm Veselí nad Moravou
37-16 (20-6)
DKKA: Vig, Hosszu 2, Sánta 3, Ferling 3, Rádl 2, Bulath 5, Vincze 7. Csere: Csapó K., Pisák (kapusok), Kemény 1, Takács F. 4, Takács D. 5, Vadász, Gera 3, Berta 2, Ács. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Young right wing player returns
2021. May. 17.Our former academist in Dunaújváros, Viktória Kukucska returns to us from the team Boglár Academy-SZISE.
Close defeat
2021. May. 14.Despite leading by three more goals after the first half, the adult team of our academy suffered a 28-25 defeat in Mosonmagyaróvár.
Our goalies are staying
2021. May. 13.Petra Hlogyik and Alexa Wéninger will also be joining the adult team of our academy for the 2021/2022 season.
Further players to stay
2021. May. 12.Gréta Horváth, Beatrix Krupják-Molnár and Viktória Nick also extended their contracts with the adult team of our Academy.
Key players are extending
2021. May. 11.Our top three finishers will strengthen the adult team again next year.