„ACÉL A SZÍV!”
Kupafeladatok előtt!
A hétvégi bajnoki után ezúttal a Magyar Kupában látogat Kisvárdára akadémiánk felnőtt csapata.
Nem a remélt eredménnyel ért véget felnőtt csapatunk szombati bajnokija, ugyanis Vágó Attila együttese az első félidőben elkövetett hibáinak is köszönhetően 28-26-os vereséget szenvedett Kisvárdán, így tizenhárom fordulót követően a tizenegyedik helyen áll a K&H női kézilabda liga küzdelmeiben. A mieink érthetően csalódottak is voltak a hétvégi összecsapás után, ám sokáig nem búslakodhattak, mivel ma már újra pályára lépnek, ám ezúttal nem a bajnokságban, hanem a Magyar Kupa negyedik fordulójában vár feladat kézilabdázóinkra, akik délután öt órától ismét Kisvárdán húznak szerelést.
Mivel a sorozat versenykiírása szerint a továbbjutásról ez az egyetlen mérkőzés dönt, így a helyzet meglehetősen egyszerű: amennyiben a házigazdák nyernek, úgy ők jutnak be a következő fordulóba, míg döntetlen és dunaújvárosi siker esetén a mieink várhatnák az ötödik forduló sorsolását. Az összecsapás, valamint a továbbjutás esélyesének a Kisvárda számít, főleg úgy, hogy a Békéscsaba elleni szombati bajnoki miatt több játékosának is pihenőt ad Vágó Attila vezetőedző, aki ezzel együtt is bízik abban, hogy a ma pályára lépő játékosok is élni tudnak az előttük álló lehetőséggel, s jó teljesítményt nyújtanak a délután öt órakor kezdődő kupacsatában:
- A szombati találkozón volt először az a szezonban, hogy a három meghatározó játékosunknak egyaránt nem ment a játék az első félidőben, s ebből lett az, hogy hétgólos hátrányba kerültünk. A csapat mentségére szóljon, hogy a fordulás után végig kapaszkodtunk, meg is nyertük a második felvonást öt góllal. A mai kupameccsre egy megfiatalított csapattal megyünk, pár játékosnak pihenőt adunk, mert szombaton egy nagyon fontos bajnoki vár ránk a Békéscsaba ellen, s most mérlegelnünk kell, hogy melyik találkozó fontosabb számunkra. Ezzel együtt nagyon sok játékosnak jól jön majd a mai kupameccs, hiszen a fiatalok újfent meg tudják mutatni magukat, s vannak olyanok is, akik az utóbbi időben kevesebb időt kaptak mondjuk támadásban, nekik élni kell ezzel a lehetőséggel.
További hírek
No mistakes from Győr in Dunaújváros
2024. Jan. 27.The defending champions from Győr confidently claimed two points from the Dunaújváros Sports Hall.
Budaörs turned the game
2024. Jan. 20.Our team was leading for most of the match at the home of Budaörs, but the hosts were more efficient in the final stage of the game and they got a 28-26 victory.
Another important win
2024. Jan. 13.Leading amost all the way through, after some real excitement we gained a three-goal victory at home against our rival, Kisvárda.
Victory and advancement in the Hungarian Cup
2024. Jan. 06.Leading almost all the way through, our first team won 31-27 against Békéscsaba and qualified for the fifth round of the Hungarian Cup.
Victorious farewell from the year 2023
2023. Dec. 30.Thanks to an excellent second-half-performance our team gained a comfortable win against Kozármisleny.