„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Megyei rangadó előtt

2021. Mar. 02.
  • Facebook

Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.

Szép győzelmet aratott a Békéscsaba elleni legutóbbi bajnokin akadémiánk felnőtt együttese, mely a 41-28-as hazai sikert követően másfél hétig mérkőzés nélkül maradt, ám szerdán délután öt órától már újra pályára kell lépnie a csapatnak, mely megyei riválisát, az Alba FKC gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A tabella kilencedik helyén álló székesfehérvári alakulat két ponttal előzi meg kézilabdázóinkat úgy, hogy eddig lejátszott tizenöt meccséből ötöt nyert meg, s tíz alkalommal vereséget szenvedett.

Nem vár tehát könnyű feladat Vágó Attila tanítványaira, ám szakvezetőnk bízik abban, hogy hazai környezetben sikerül itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.

- Több időnk volt készülni erre a mérkőzésre, a múlt héten tudtunk egy kicsit megint a fizikai dolgokkal is foglalkozni, bár a hét második felében hat-hét játékos kiesett a munkából betegség miatt, hála istennek nincs azért nagy gond, nem COVID-ról van szó. A fehérváriak vasárnap játszottak, szóval lehet, hogy fáradtabbak lesznek, de nem szabad lebecsülni őket, mert egy nagyon jó ellenfélről van szó, melynek az átlövő és beálló kapcsolata nagyon erős. Szép eredményeket értek el a közelmúltban, nyertek Debrecenben, Kisvárdán, vasárnap az MTK ellen is megérdemeltek volna egy döntetlent, úgyhogy egy jól felkészített, jó játékosokból álló csapat lesz az ellenfelünk. Mi azonban hazai pályán szeretnék folytatni a győzelmi sorozatunkat, s mivel ez megint egy négypontos találkozó, ezért nagyon nagy szükségünk lenne a sikerre.

További hírek

An unexpected huge defeat

An unexpected huge defeat

2021. Sep. 25.

The adult team of our academy suffered a massive, 33-23 defeat in the Hungarian championship against Vác, playing very nervously with many mistakes.

Nice victory in Budaörs

Nice victory in Budaörs

2021. Sep. 18.

A confident win in Budaörs, the bad away form is broken!

Victory is what matters!

Victory is what matters!

2021. Sep. 11.

The championship fights of the season 2021/2022 started for us with a nervous game, but with an important success.

The adults won the tournament in Békéscsaba

The adults won the tournament in Békéscsaba

2021. Aug. 21.

A six-goal, 29-23 success in the final against Alba FKC.

Win at the third preparation match

Win at the third preparation match

2021. Aug. 13.

Our adult team gained a seven-goal, 32-25 victory at their training match played at the home of Vasas.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat