„ACÉL A SZÍV!”
Nem az előnyre figyelnek
Hazai környezetben is nyerni szeretne a Mosonmagyaróvár elleni Liga Kupa negyeddöntőben akadémiánk felnőtt együttese.
Hullámzó játékkal, de a házigazdáknál lényegesen jobb teljesítménnyel aratott 31-24-es győzelmet a Liga Kupa negyeddöntőjének mosonmagyaróvári odavágóján akadémiánk felnőtt együttese, mely ezzel komoly lépést tett a legjobb négy közé jutás felé. A párharc ezzel persze még nem dőlt el, s ahhoz, hogy a mieink tényleg kiharcolják helyüket a sorozat elődöntőjében, még sikerrel kell venni a visszavágót is, melyet ma délután egy órától rendeznek meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Vágó Attila vezetőedző nem számolgat, a győzelem reményében küldi csatába tanítványait, s mint azt elárulta, nem foglalkoznak azzal, mi lett az első meccs végeredménye, az a céljuk, hogy kettős sikerrel jussanak be a legjobb négy közé. Ez nem lesz egyszerű, mert a Mosonmagyaróvár a hazai hétgólos vereség ellenére sem mondott le a párharc megnyerésétől, így biztosak lehetünk abban, hogy egy rendkívül elszánt, harcos csapat lesz a mieink ellenfele ma délután.
A közelmúlt nagy hajtása, érzelmi hullámvasútja után a volt egy kis ideje a regenerálódásra együttesünknek a héten, így a remények szerint akadémistáink is frissebben, motivált és pontos játékkal harcolják ki a továbbjutást a jó erőkből álló vendégek ellen.
További hírek
Vác took a bow in front of us as well
2023. Apr. 15.With great teamwork and excellent individual performances, the adult team of our academy won against Vác.
This victory is ours!
2023. Apr. 01.Fighting hard from the first minute to the last, playing as a real team, our academy's adult team won 30-29 at home against Siófok.
Important victory at home
2023. Mar. 25.DKKA dedicates today's victory to the memory of Mihály Bába.
We did not give it up
2023. Mar. 19.In a well fought game our team managed to equalise when it was really needed, so we returned home from Budaörs with a point.
Hope lasted for 30 minutes
2023. Mar. 11.Despite leading throughout most of the first half, after switching sides, our team could not deliver neither in attack nor in defending against Mosonmagyaróvár.