„ACÉL A SZÍV!”
Nehéz meccs előtt!
Idegenben, a DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese vasárnap délután három órától.
Hosszú ideje nem játszott bajnoki mérkőzést akadémiánk felnőtt együttese, mely legutóbb a Liga Kupa negyeddöntőjében lépett pályára április 10-én, s a Mosonmagyaróvár elleni 32-27-es győzelemmel jutott be a sorozat legjobb négy együttese közé. Kézilabdázóink azóta edzésekkel igyekeztek formában tartani magukat, s minél jobban felkészülni a bajnoki véghajrára, melynek programja meglehetősen sűrűnek ígérkezik, ugyanis május végéig összesen hét bajnoki találkozó vár Vágó Attila tanítványaira.
A következő fellépésre már nem is kell sokat várni, mivel vasárnap délután három órától Debrecenben méreti meg magát együttesünk a K&H női kézilabda liga újabb fordulójában. A házigazda Debrecen a hetedik helyen áll a bajnoki tabellán úgy, hogy eddig lejátszott tizenhét meccséből tizenegyet nyert meg, s egy döntetlen mellett öt alkalommal szenvedett vereséget. Ehhez, mármint a vereséghez igen közel álltak a két csapat rácalmási bajnokiján is, ahol az 58. percben még egálra álltak a felek, ám a győztes gólt a debreceniek szerezték, így nagy csatában elvitték a pontokat együttesünktől.
Nem vár tehát könnyű mérkőzés az akadémistákra, ám mint azt Vágó Attila vezetőedző elmondta, ezúttal is igyekeznek tudásuk legjavát nyújtani.
– Rákanyarodunk a célegyenesre a bajnokságban, vasárnap Debrecenbe utazunk, s természetesen becsülettel, tisztességgel felkészülünk ellenfelünkből. Ismerve a debreceniek játékoskeretét, erejét, nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, viszont ősszel egy nagyon jó találkozót játszottunk ellenük, s szeretnénk az akkor nyújtott teljesítményt viszontlátni vasárnap is.
További hírek
Training matches to stay in shape
2021. Dec. 10.The adults play three training matches within a week.
We stood a chance only for 30 minutes
2021. Nov. 17.DKKA did well in the first half, but in the end we suffered an eight-goal defeat as the guests of DVSC.
We got an opponent in the Hungarian Cup
2021. Nov. 16.In the Hungarian Handball Association, the clashes of the 4th round of the Hungarian Cup was drawn.
Triumph of heart and will; four out of four!!
2021. Nov. 13.Our team turned the table and despite being down with four, at the end they gained a 28-26 against county rival, Alba FKC.
Back on track, another two points in the pocket!
2021. Nov. 06.In an exciting clash, our team gained a 25-23 success in the Hungarian league against MTK thanks to the stable defense and brilliant saves of the goalkeepers throughout the match.