„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Jó meccsben reménykedve

2021. May. 07.
  • Facebook

Hazai környezetben, a Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.

A sikerrel megvívott Liga Kupa elődöntő odavágója után újra a bajnokságban vár feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely szombaton délután öt órától a Vác gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A váciak remekül szerepelnek az idei szezonban, eddig lejátszott huszonegy mérkőzésükből tizenötöt megnyertek, s mindössze hatszor szenvedtek vereséget, így a bajnoki tabella harmadik helyét foglalják el. Együttesünk holnapi vetélytársa óriási csatát vív a dobogó megtartásáért, melyre rajta kívül az MTK-nak, a Mosonmagyaróvárnak, a Debrecennek és talán még a Siófoknak is van esélye, így az biztos, hogy egy rendkívül motivált csapatot látunk vendégül a hétvégén.

Motivációban a mieinknél sem lehet hiány, mert akadémiánk felnőtt együttese legutóbb közel két hónapja örülhetett bajnoki győzelemnek, ám azóta öt alkalommal is vereséget szenvedett. Jól jönne tehát már egy siker csapatunk számára is, s ha a két gárda váci találkozóját nézzük, erre van is esélye, mert a január végi összecsapás félidejében még a mieink vezettek, igaz végül a hazaiak 34-29-es sikerével ért véget a mérkőzés.

Természetesen nem számít könnyű meccsre Vágó Attila vezetőedző, aki elmondta, hogy volt mit átbeszélniük a legutóbbi találkozók után, de természetesen bízik abban, hogy hazai környezetben képesek lesznek jó meccset játszani szombati ellenfelükkel.

– Kimondható már, hogy itthon jobban játszunk, keményebb ellenállást fejtünk ki, mint idegenben, megint erre készülünk, s egy nagyon jó mérkőzést szeretnénk játszani a Váccal. A hét elején sokat beszélgettünk a lányokkal az elmúlt két idegenbeli meccs tanulságairól, mik azok a hibák, amiket ki kell javítanunk, s miben kell változnunk. Úgy gondolom, hogy ez sikerült, egy önbizalom-növelő sikert arattunk a Liga Kupa keddi elődöntőjében, s bízom abban, hogy ez kellő lendületet, energiát ad a szombati mérkőzésre is.

További hírek

Young right wing player returns

Young right wing player returns

2021. May. 17.

Our former academist in Dunaújváros, Viktória Kukucska returns to us from the team Boglár Academy-SZISE.

Close defeat

Close defeat

2021. May. 14.

Despite leading by three more goals after the first half, the adult team of our academy suffered a 28-25 defeat in Mosonmagyaróvár.

Our goalies are staying

Our goalies are staying

2021. May. 13.

Petra Hlogyik and Alexa Wéninger will also be joining the adult team of our academy for the 2021/2022 season.

Further players to stay

Further players to stay

2021. May. 12.

Gréta Horváth, Beatrix Krupják-Molnár and Viktória Nick also extended their contracts with the adult team of our Academy.

Key players are extending

Key players are extending

2021. May. 11.

Our top three finishers will strengthen the adult team again next year.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat