„ACÉL A SZÍV!”
Tovább fejlődhetnek a felnőttek között
Fodor Neszta, Husti Hanna, illetve Takács Cecília is marad akadémiánk felnőtt együttesénél.
Az elmúlt napok szerződéshosszabbításai után újabb maradókról tudunk beszámolni akadémiánk felnőtt együtteséért szorítóknak, ugyanis Fodor Neszta, Husti Hanna, valamint Takács Cecília is a DKKA csapatánál kezdi meg a következő szezon küzdelmeit. Fodor Neszta a 2020/2021-es szezonban a felnőtt NB I mellett pályára lépett a felnőtt NB I/B-ben, a Magyar Kupában, a Liga Kupában, illetve az ifjúsági bajnokságban is, így összesen 45 találkozón öltötte magára akadémiánk szerelését.
Hasonló utat járt be Husti Hanna is, aki az említett öt sorozatban 31 mérkőzésen lépett pályára, míg a Kisvárda elleni kupamérkőzésen megsérült Takács Cecília 13 összecsapáson húzott szerelést, ám remélhetőleg problémamentes felépülése után ő is teljes erővel tud majd bekapcsolódni felnőtt együttesünk bajnoki felkészülésébe. Ráadásul örömteli, hogy az akadémiai képzésünk magas színvonalának köszönhetően egy náluk fiatalabb utánpótlás játékosunk is a felnőtt csapatunkkal kezdi meg a felkészülést, az ő neve egyelőre maradjon titok, de a közeljövőben természetesen az ő személyére is fény derül.
További hírek
Nikolett Sallai will also join our team next year
2023. Jun. 09.Our player squad for next season is almost complete,
DVSC secured their third place in Dunaújváros
2023. May. 27.Debrecen could be much happier in the last match of the season.
Kisvárda could be happy again
2023. May. 20.In a close match, Kisvárda took the two league points with a 26-24 victory from the Dunaújváros Sports Hall early this evening.
No surprise in Népliget
2023. May. 13.Our handball players put up a good fight even with players missing from the squad, but the capital side kept the championship points at home with a seven-goal win.
Defeat on the Balaton shore
2023. Apr. 29.Our players did not play well neither in attack nor in defence at the home of NEKA, so we finished the Balatonboglár trip without a point.