„ACÉL A SZÍV!”
Megérdemelt bajnoki cím az NB II-ben
A nagy rivális PEAC elleni nyolcgólos győzelemmel biztosította be bajnoki címét az NB II dél-nyugat csoportjában akadémiánk U22-es csapata.
A szezon utolsó mérkőzését játszotta szombaton a akadémiánk U22-es együttese, mely a pécsi PEAC gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban az NB II-es felnőtt bajnokság Dél-nyugat csoportjának 22. fordulójában. A dunaújvárosi fiatalok számára azonban nem is alakulhatott volna izgalmasabban a szezon véghajrája, ugyanis ez a találkozó döntött a bajnoki címről, s mivel a listavezető Kohász egyetlen ponttal előzte meg hétvégi ellenfelét, Kovács István tanítványainak már egy döntetlen is elég lett volna ahhoz, hogy bebiztosítsák első helyüket.
A vendégek persze ellentétes elképzelésekkel érkeztek Dunaújvárosba, s nem is kezdték rosszul a találkozót, így az első bő tíz percben hol a mieink, hol a pécsiek álltak jobban egy-egy találattal, ám ennél jobban egyik gárda sem tudott meglépni a másiktól (6-7). A játékrész derekához közeledve azonban egyre keményebbé vált a mieink védekezése, így 11-8-nál már hárommal vezettek az akadémisták, akik a félidei szünetig meg is őrizték két-háromgólos fórjukat, így 13-11-es előnyből várhatták a második felvonást.
A térfélcserét követően villámrajtot vettek a DKKA fiataljai, s az egymás után háromszor eredményes Kecskés Noémi találataival 16-11-re elléptek a pécsiektől, s hiába kértek időt a vendégek, innen már esélyük sem volt arra, hogy visszajöjjenek a meccsbe. Az akadémisták ugyanis támadásban, valamint védekezésben és kapusteljesítményben is ellenfelük fölé nőttek, s vezetésüket tovább növelve arattak nagyon sima, 29-21-es győzelmet, megszerezve ezzel a bajnoki címet az NB II dél-nyugat csoportjában.
DKKA U22 – PEAC 29-21 (13-11)
A DKKA U22 gólszerzői: Román Dorina 13, Kecskés Noémi 8, Schatzl Natalie 3, Pál Eszter 3, Percze Dzsennifer 2.
További hírek
Nikolett Sallai will also join our team next year
2023. Jun. 09.Our player squad for next season is almost complete,
DVSC secured their third place in Dunaújváros
2023. May. 27.Debrecen could be much happier in the last match of the season.
Kisvárda could be happy again
2023. May. 20.In a close match, Kisvárda took the two league points with a 26-24 victory from the Dunaújváros Sports Hall early this evening.
No surprise in Népliget
2023. May. 13.Our handball players put up a good fight even with players missing from the squad, but the capital side kept the championship points at home with a seven-goal win.
Defeat on the Balaton shore
2023. Apr. 29.Our players did not play well neither in attack nor in defence at the home of NEKA, so we finished the Balatonboglár trip without a point.