„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A serdülők is tornagyőztesek

DKKA utánpótlás
2021. Aug. 20.
  • Facebook

Felnőtt csapatunk mellett ifjúsági és serdülő csapataink is részt vettek az I. Szabó Károly Emléktornán.

A felkészülési időszak közepén járva felértékelődtek az edzőmérkőzések szerepei, hiszen ezek az erőfelmérők kiváló visszajelzést adnak az edzőknek a játékosok fizikális állapotáról, illetve megmutatják, hol szükséges esetleg még dolgozni a csapat összekovácsolásán. A két legidősebb utánpótlás korcsoportunk, az ifijeink és a serdülőink is Békéscsabára utaztak pénteken, hogy részt vegyenek a  I. Szabó Károly Emléktornán. Péteken mindkét gárda az Alba Fehérvár KC korosztályos csapata ellen lépett pályára, s míg a serdülők nagy arányú győzelmet arattak, addig az ifjúságiak egy kiélezett meccsen maradtak alul ellenfelükkel szemben. Szombaton mindkét együttes két-két mérkőzést vívott a Kisvárda, illetve a Békéscsaba fiataljai ellen. Bár serdülő csapatunknak becsúszott egy döntetlen, így is tornagyőztesek lettek, ezzel együtt Szabó Aida pedig bezsebelte a gólkirályi cimet. Ifjúsági csapatunk számára felemásan folytatódott a torna, így végül a szombati egy győzelem és egy vereség után a harmadik helyen végzett a csapat. Gratulálunk a fiataloknak!

 

  • Ifjúsági eredmények:

 

DKKA - Alba FKC 30-33 (14-14)

DKKA: Agócs 4, Bakos (K), Bereczki 1, Csiszár, Gajdos 5, Graffy 2, Kecskés 5, Korozmán, Kósa (K), Kovács 3, Mistina (K), Nemes 2, Sztanó 3, Varjas 5, Wéber 1.
Alba FKC: Balogh, Bojtos 11, Dubán, Flatsker 1, Füzes, Gajdóczi (K), Gyugyi 6, Gyöpös 1, Kajdi I. (K), Kajdi K. 4, Kertész 2, Kis, Lőrinc, Szabó 1, Tolnai 7, Tóth.

 

Békéscsabai ENKSE - DKKA 29-32 (13-14)

DKKA: Agócs 4, Bakos (K), Bartók (K) Bereczki 3, Csiszár, Gajdos 3, Graffy 2, Kecskés 2, Korozmán, Kósa (K), Kovács 5, Mistina (K), Nemes 7, Sztanó 1, Varjas 5, Wéber.
ENKSE: Ancsin 8, Baráth 5, Csányi, Farkasinszki 2, Krajcsó, Madera-Domokos (K), Makoviczki, Pétervári 4, Petrovszki (K), Sándor 1, Szöllősi 5, Udvari 5, Weigert

 

Kisvárdai KC - DKKA 24-23 (10-10)

DKKA: Agócs 1, Bakos (K), Bereczki 2, Csiszár, Graffy 3, Kecskés, Korozmán, Kiss 8, Kósa (K), Kovács, Matucza 3, Nemes 2, Sztanó 1, Varjas 2, Wéber.
KKC: Balogh, Birta, Csonka 1, Eröss 2, Fenynets 3, Havavka 10, Lakatos 1, Leskóczi, Makkai 5, Vass, Vorinka 2.

 

  • serdülő eredmények:

 

DKKA - Alba FKC 38-21

Békéscsabai ENKSE - DKKA 21-21

Kisvárdai KC - DKKA 25-36

További hírek

Hopeful until halfway

Hopeful until halfway

2020. Feb. 14.

Our team was leading in the first half of the lead and the girls kept up the pace, in the second one FTC played with less mistakes and turned the game for their favour.

No chance on our second clash

No chance on our second clash

2020. Feb. 06.

DKKA could not make it difficult for Siófok tonight.

Awesome victory!

Awesome victory!

2020. Feb. 05.

With some nice team performance our first team defeted Érd at home. It's a long-awaited triumph!

Painful elimination from the cup

Painful elimination from the cup

2020. Jan. 29.

The match ended with a draw, but according to the rules this is a good news for the away team.

Examplary collaboration

Examplary collaboration

2020. Jan. 24.

DKKA signed important sponsorship agreements with two respected compainies.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat