„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Lányok és fiúk!

2021. Oct. 08.
  • Facebook

Különös, ám annál hasznosabb edzőmérkőzésen vannak túl a mieink.

A válogatott szünetet kihasználva a játékos kapcsolatok fejlesztése és a védekezés javításának reményében húztak szerelést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női csapatának játékosai a NEKA férfi ifjúsági együttese ellen.

Az ifjúsági bajnokságban aktuálisan negyedik helyén álló NEKA fiú csapata ellen lépett pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese. Vágó Attila több játékost is nélkülözött a mérkőzésen, hiszen a csapatból hiányzott a hazája válogatottjában szereplő Dominika Mrmolja és Jana Šustkova, s rajtuk kívül az utánpótlás válogatottnál szereplő Farkas Johannára és a kisebb betegséggel küzdő Borgyos Pannára sem számíthatott a szakvezetés. A védekezés fejlesztését elősegítendő a NEKA fiataljai az első felvonásban többször is visszakapták a labdát újabb és újabb támadásaikhoz, ezzel segítve kézilabdázóinkat a hátsó alakzat javításában.

A fizikálisan erősebb balatonboglári fiatalok – a bónusz támadásoknak is hála – fokozatosan léptek el kézilabdázóinktól, s a szünetre már 19-11-es előnnyel vonulhattak. A fordulás után sikerült ugyan felzárkózni négy találatra, ám a meccs hajrájában becserélt fiatalok már nem nagyon tudták megnehezíteni a NEKA fiú csapatának dolgát, mely 37-27-es sikerrel zárta az összecsapást. A vereség ellenére sem volt azonban csalódott Vágó Attila vezetőedző, aki kifejezetten hasznosnak érezte a speciális összecsapást:

– Tudatosan szerettem volna fiú csapat ellen játszani, erősebbek, nagyobbak, gyorsabbak, erősebbet lőnek, a faultokból is tovább tudják tenni a labdát. Ráadásul nekünk az elmúlt két meccsen a védekezéssel gondjaink voltak, ezért volt egy speciális kérésem is az ellenfél és a játékvezetők felé, vagyis az első félidőben úgy játszott a NEKA fiú ifjúsági csapata, hogy gyors lerohanásból, vagy középkezdésből lőtt góljaik után újra ők támadhattak azért, hogy még többet tudjuk gyakorolni a védekezést. Ezeket a gólokat leszámítva egy szoros meccset játszottunk volna velük, pedig a második felvonás derekától körülbelül 16 év volt az átlagéletkor a pályán. Jó lehetőség volt ez számunkra, hogy a válogatott szünet alatt is meccsben, játékban maradjunk, s összességében elégedett is lehettem a lányokkal, mert végre láttam a védekezésben olyan lábmunkát, faultokat, csapdákat, amik egy fiú csapat ellen ugyan nem mindig sikerültek, de női mezőnyben ez a fajta védekezés, már eredményes lehet, eredményes is lesz.

 

DKKA – NEKA (fiú ifjúsági) 27-37 (11-19)

A DKKA gólszerzői: Szalai 7, Kazai 4, Bulath 3, Polics 3, Fodor 3, Weisheitel 3, Matucza 2, Krupják-Molnár 1, Kiss 1.

További hírek

Young right wing player returns

Young right wing player returns

2021. May. 17.

Our former academist in Dunaújváros, Viktória Kukucska returns to us from the team Boglár Academy-SZISE.

Close defeat

Close defeat

2021. May. 14.

Despite leading by three more goals after the first half, the adult team of our academy suffered a 28-25 defeat in Mosonmagyaróvár.

Our goalies are staying

Our goalies are staying

2021. May. 13.

Petra Hlogyik and Alexa Wéninger will also be joining the adult team of our academy for the 2021/2022 season.

Further players to stay

Further players to stay

2021. May. 12.

Gréta Horváth, Beatrix Krupják-Molnár and Viktória Nick also extended their contracts with the adult team of our Academy.

Key players are extending

Key players are extending

2021. May. 11.

Our top three finishers will strengthen the adult team again next year.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat