„ACÉL A SZÍV!”
Most sikerélmény nélkül
Három mérkőzést játszott az elmúlt napokban együttesünk a Zilahon megrendezett felkészülési tornán, ám a Kohász Kupán elért jó eredmények után most nem sikerült nyernie együttesünknek, mely mindhárom összecsapásán vereséget szenvedett, így szerzett pont nélkül fejezte be a viadalt.
A Kohász Kupán elért első hely után sem sokat pihenhettek játékosaink, akik csütörtökön és pénteken egy zilahi felkészülési tornán vettek részt, ahol a házigazdák mellett az ASC Corona Brasov, valamint a HCM Roman csapatai ellen léptek pályára. Mátéfi Eszter tanítványai a házigazdák ellen játszották első találkozójukat még csütörtökön délelőtt, ám túl sok sikerélmény nem jutott a mieinknek, akik már az első felvonásban igen nagy hátrányt szedtek össze (8-16). A második félidőben hiába játszott valamivel pontosabban együttesünk, s csökkentette a két gárda közti különbséget, nem volt esélye az egyenlítésre, így végül 28-23-as vereséget szenvedett.
A torna további mérkőzésein sem azokat az eredményeket sikerült elérni, amire a kétnapos viadal előtt számítottunk, hiszen a nyitónap második Kohász-meccsén az ASC Corona Brasov gárdája volt az ellenfél, mely ellen egy végletekig kiélezett csatában, de ismét vereséget szenvedtünk (29-30), így az utolsó meccs előtt már csak a szép búcsúban bízhattunk, a tornagyőzelemben már nem. A pénteki játéknapon a romániai HCM Roman volt az ellenfél, s bár itt az első felvonásban még úgy-ahogy tartotta magát együttesünk, a 13-15-ös félidőt követően nem tudtunk újítani, így a zárómeccsen elszenvedett 23-29-es vereséggel végül szerzett pont nélkül, a negyedik helyen fejeztük be a megméretést.
A zilahi torna eredményei:
DKKA – HC Zalau 23-28 (8-16)
ASC Corona Brasov – HCM Roman 29-28 (20-13)
ASC Corona Brasov – DKKA 30-29 (15-15)
HC Zalau – HCM Roman 29-25 (16-10)
DKKA – HCM Roman 23-29 (13-15)
HC Zalau – ASC Corona Brasov 24-21 (14-11)
A torna végeredménye: 1. HC Zalau 6 pont, 2. ASC Corona Brasov 4 pont, 3. HCM Roman 2 pont, 4. DKKA 0 pont.
További hírek
Season ticket info
2022. Sep. 08.Many of you have asked so here you find more information on the season tickets
A nice win at the end
2022. Sep. 03.Even with a ten-minute goalless period, the adult team of our academy gota confident victory against Békéscsaba in the season opener.
The pre-season is over
2022. Aug. 27.The preparation for our first team ended with the home match against MTK.
From hosts to visitors
2022. Aug. 12.Last week we welcomed our Croatian opponent back home, but now we traveled to Koprovnica, where we played two more practice matches.
The goal is to achieve long-term stability
2022. Jul. 22.Our adult team started preparing for the 2022/23 season at the beginning of the week, on the occasion of this, our management held a press conference where several changes affecting the association were discussed.