„ACÉL A SZÍV!”
Cél a négyes döntő
Békéscsabán, a Magyar Kupa negyeddöntőjében lép pályára felnőtt együttesünk szerdán este hat órától.
Több mint egy hete nem játszott tétmérkőzést, így volt ideje készülni az előtte álló feladatokra akadémiánk felnőtt együttesének. Vágó Attila gárdája a közelmúlt bajnoki megméretései után "pályát vált", s következő meccsét a Magyar Kupában vívja meg, méghozzá Békéscsabán, szerdán este hat órától. A sorozat ötödik fordulójának tétje óriási, hiszen a győztes bejutna a kupa négyes döntőjébe, s kézilabdázóink természetesen ennek reményében lépnek pályára a szerda esti összecsapáson.
Együttesünk vetélytársa figyelemre méltóan szerepel az idei szezonban, az NB I/B Keleti csoportjában lejátszott mind a tizennyolc meccsét megnyerte, így fölényesen vezeti a pontvadászatot, s nagy esélye van arra, hogy visszakerüljön az élvonalba. A papírforma alapján a mieink számítanak a találkozó esélyeseinek, ám mint azt vezetőedzőnk, Vágó Attila elmondta, egy pillanatig sem becsülik le ellenfelüket.
– A célunk természetesen az, hogy bejussunk a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, ám nem lesz egyszerű dolgunk Békéscsabán. A hazaiak szerintem erősebb csapatot alkotnak most, mint tavaly, amikor az NB I-ben játszottak, jól igazoltak, s tehetséges fiataljaik is rutinosabbak már, mint egy éve, szóval nem szabad lebecsülnünk őket azért, mert alacsonyabb osztályban játszanak. Békéscsabán ráadásul mindig különleges a lelátói hangulat, ez is nehezíti az oda látogató csapatok helyzetét. Szerencsére a válogatott szünet miatt volt egy kis idő a pihenésre, felfrissülésre, s rá tudtunk készülni a szerdai mérkőzésre. Bízom benne, hogy a saját játékunkat tudjuk játszani, ráerőltetjük akaratunkat a hazaiakra, s megszerezzük a továbbjutáshoz szükséges győzelmet.
A kupa szabályai szerint a továbbjutás ezen az egy mérkőzésen dől el, s mivel a Békéscsaba alacsonyabb osztályból érkezik, így számára már a döntetlen is sikert jelentene, vagyis együttesünknek mindenféleképpen győznie kell ahhoz, hogy biztosítsa helyét a sorozat négyes döntőjében.
További hírek
We introduce our new player, Itana Čavlović
2019. Jul. 22.We asked our pivot how she feels about the first two weeks of the preparation in her new team.
Perger Zsolt is back
2019. Jul. 18.We can welcome another returner to DKKA, after 5 years once again Perger Zsolt will strengthen our professional staff.
Back to work
2019. Jul. 08.Our adult team begun the preparation for the 2019/2020 season and they are playing the first friendly match next Friday.
Summer programmes
2019. Jun. 24.We have the list of preparatory matches of our adult team ready for the summer.
A Long-term concept at DKKA
2019. Jun. 01.Our executive director, Nyakacska Zsolt has signed a new three year long contract.