„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Játékosaink új szerepkörben

DKKA utánpótlás
2022. Mar. 15.
  • Facebook

Felnőtt keretünk két tagja, Horváth Gréta és Polics Tímea megtisztelő feladatot kapott.

Akadémiánkon nemrégiben két új csapat formálódott, úgy is mondhatnánk, hogy egy korábbi populáris jeligére; a legkisebbek is számítanak. Megalakult ugyanis az U8 és U9-es gárda a DKKA-nál, ahova elsősorban első és második osztályosok szerepelnek, de akár már óvodások számára is lehetőség van a becsatlakozásra.

Akadémiánk vezetősége fontosnak tartotta, hogy a legkisebb korosztály is képviselve legyen, számukra is nyíljon lehetőség kipróbálni ezt a nagyszerű sportot. Az U8-as korosztály edzőjének Polics Tímeát, míg az U9-esek élére pedig Horváth Grétát jelölte ki a szakvezetés, akik játékos teendőik mellett már korábbi állomáshelyeiken is láttak el edzői feladatokat. Mindketten örömmel fogadták el tehát a felkérést, kiváló lehetőségnek fogják fel az új szerepkörrel járó kihívásokat.  

 

A legkisebbek, azaz az U8-asok Polics Tímea vezérletével pallérozódnak

 

- Nagyszerű, hogy kipróbálhatjuk magunkat ezen a téren is, ez mindkettőnket inspirál. A legkisebbeknek az alapokat ebben a korban kell elsajátítaniuk, úgy mint a futás, az ugrás és a dobás, de ami a legfontosabb, maga a játék és a sportág megszerettetése. Csapatainkkal túl vagyunk az első megmérettetésen, ez egy egynapos program volt, ahol 2-3 meccset játszottak a gyerekek. A következő megmérettetés májusban lesz majd. Úgy látjuk, a gyerekek jó kedvvel jönnek edzésre, lelkesek, és az első meccs óta még jobban tudáséhesek. Általában játékos feladatokkal próbáljuk őket motiválni, így rossz hangulat nem lehet. Természetesen mindenhol vannak ügyesebb, tehetségesebb gyerekek is,  néha akár ebben a korban is megmutatkozik már, ki az akinek a zsigereiben van a kézilabda, de ami fontos, ilyenkor még bárkiből lehet bármi. Nagyon fontos a szorgalom és a kitartás, és ezt próbáljuk is sulykolni a foglalkozások során - nyilatkozták fiatal edzőink.

 

Az U9-es csapatot pedig Horváth Gréta vezényli

 

Fiatal edzőinknek jó munkát és sok sikert kívánunk ehhez a szép feladathoz!

További hírek

Nikolett Sallai will also join our team next year

Nikolett Sallai will also join our team next year

2023. Jun. 09.

Our player squad for next season is almost complete,

DVSC secured their third place in Dunaújváros

DVSC secured their third place in Dunaújváros

2023. May. 27.

Debrecen could be much happier in the last match of the season.

Kisvárda could be happy again

Kisvárda could be happy again

2023. May. 20.

In a close match, Kisvárda took the two league points with a 26-24 victory from the Dunaújváros Sports Hall early this evening.

No surprise in Népliget

No surprise in Népliget

2023. May. 13.

Our handball players put up a good fight even with players missing from the squad, but the capital side kept the championship points at home with a seven-goal win.

Defeat on the Balaton shore

Defeat on the Balaton shore

2023. Apr. 29.

Our players did not play well neither in attack nor in defence at the home of NEKA, so we finished the Balatonboglár trip without a point.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat