„ACÉL A SZÍV!”
Hajrásiker az Érd ellen
A második félidőre feljavult a védekezésünk és kapusteljesítményünk is, így sikerült 32-29-es győzelmet aratni az Érd elleni bajnoki bajnokin.
Az Érd elleni hazai találkozóval folytatta a bajnoki küzdelmeket a akadémiánk felnőtt együttese ma délután öt órától, s a mieink nem titkoltan a siker reményében vágtak neki a szezon 19. bajnoki mérkőzésének.
Nem is rosszul, mert az első két támadásból azonnal sikerült is gólt szerezni, s bár a vendégek gyorsan szépítettek, erre egy újabb duplával válaszoltak kézilabdázóink, így az érdieknek már az 5. percben időt kellett kérniük (4-1). A rövid szünet sajnos megtörte a mieink lendületét, elsősorban a védekezésben hiányzott a korábbi keménység, s mivel támadásban is elment három labda, az ellenfél nemcsak kiegyenlített, hanem a 10. percben a vezetést is magához ragadta, így Vágó Attilának is hamar ki kellett kérnie idejét (4-5). Úgy tűnt, az intelmek hatottak is, mert Farkas, Szalai és Borgyos találataival ismét magához ragadta az előnyt együttesünk, ám mivel a védekezés továbbra sem működött, a játékrész derekán ismét egyenlőt mutatott az eredményjelző (8-8). A folytatásban felváltva szerezték góljaikat a felek, jó védekezésről egyik oldalon sem igazán lehetett beszélni, így a 23. percben már huszonnyolc gólnál jártak a felek (14-14). A félidő hajrájára sem változott sokat a helyzet, s bár 17-15-nél még mi örülhettünk az előnynek, az utolsó percben két gólt is kapott együttesünk, így a szünetre 17-17-es állással vonultak a felek.
A térfélcsere után elsősorban védekezésben kellett előrébb lépnie a mieinknek a remélt győzelemhez, s bár a félidő első találatát a vendégek szerezték, Horváth és Borgyos révén visszavették a vezetést kézilabdázóink (19-18). Az első félidőhöz képest sokkal többet hibáztak támadásban a felek, így tíz perc alatt csak három-három gólt szereztek a csapatok, ám a 41. percben Bulath századik idei bajnoki találatával végre sikerült kettővel vezetnie a Kohásznak sőt, miután Borgyos is mattolta Hadfi kapust, jöhetett a vendégek második időkérése a 46. percben (25-22). Ahogy az első félidőben, úgy ezúttal is segített a megbeszélés az érdieknek, akik sorozatban szerezték góljaikat, s mikor egyre csökkentették hátrányukat, Vágó Attila is magához hívta játékosait (27-26). Bár a következő gólt is a vendégek szerezték, az utolsópercekhez közelítve nagyon összekapta védekezését a DKKA, melynek kapujában Bartulovic is hozta a védéseket, s mivel elől Kukucska kétszer, Kazai és Szalai egy-egy alkalommal talált hálót, az 57. percre eldőlni látszott a pontok sorsa (31-27). A vendégek persze nem adták fel, egy perccel a meccs vége előtt megfelezték hátrányukat, de Bulath utolsó másodpercekben lőtt gólja végleg lezárta a találkozót, melyet 32-29-re nyertek meg kézilabdázóink, s ezzel pontszámban beérték az MTK gárdáját a tabella nyolcadik helyén.
DKKA - Érd 32-29 (17-17)
DKKA: Bartulovic - Horváth 1, Bulath 4, Farkas 5, Weisheitel 1, Szalai 6, Kazai 2. Csere: Wéninger (kapus), Nick 2, Polics, Krupják-Molnár 3, Borgyos 6, Kukucska 2. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
A late FTC win
2019. Sep. 13.For fifity minutes the supporters could see two even teams on the court, then last year's silver medalist managed to get the upper hand.
We'd needed just a little more
2019. Sep. 07.On a well-fought game we suffered a one goal defeat from our rival.
A Close victory in the first game
2019. Aug. 31.After two tough halves our team managed to get the upper hand on the season opening in Békéscsaba.
Soon the season tickets go on sale
2019. Aug. 22.We expect the season tickets to go on sale at the end of next week
An interview with Željana Stojak
2019. Jul. 28.We asked our new goalkeeper before the training camp in Szekszárd.