„ACÉL A SZÍV!”
Mindenkitől kicsit több kell
Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hiába hajrázott nagyot, kétgólos vereséggel zárta az MTK elleni legutóbbi bajnokiját akadémiánk felnőtt csapata, mely húsz fordulót követően a kilencedik helyen áll az NB I-es pontvadászatban. Vágó Attila gárdája a következő fordulóban is idegenben lép pályára, ugyanis szombaton este hat órától Székesfehérváron, az Alba FKC ellen húznak szerelést Farkas Johannáék.
Együttesünk hétvégi vetélytársa szintén húsz találkozón van túl az idei szezonban, s hat győzelem mellett két döntetlen, valamint tizenkét vereség a mérlege, így tizennégy bajnoki egységet gyűjtve, két pont hátrányból kövezi kézilabdázóinkat a bajnoki tabella tizedik helyén. A két csapat novemberben lejátszott dunaújvárosi találkozója szoros csatát, kétgólos, 28-26-os hazai győzelmet hozott, s mint azt Vágó Attila vezetőedző elárulta, bár igen nehéz helyzetből várják a szombati csatát, bízik abban, hogy el tudják hozni a két pontot a megyeszékhelyről.
– Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert az egészszezonunkat sérülések és betegségek kísérték végig, talán egy, vagy két olyan mérkőzésünk volt, ahol minden játékos a rendelkezésünkre állt. Borgyos Panna sajkacsonttörését követően hat hétre kiesett, s jelen állás szerint Bulath Anitát is hosszabb hetekre elveszítettük, így a belső posztokra nagyon kevesen maradtunk. Bízom azonban abban, hogy mindenki egy kicsit többet hozzátesz majd a teljesítményünkhöz, egy-egy jobb faulttal, védekezéssel, góllal tudjuk majd pótolni a hiányzó játékosainkat. Szeretnénk meglepetést okozni, s elhozni a két bajnoki pontot Székesfehérvárról, mely az edzőváltás óta kimondottan jó eredményeket ér el, de bízom benne, hogy a lányok megint megmutatják, hogy helyén van a szívük, s óriási küzdéssel és akarattal pótolni tudjuk a hiányzó játékosainkat és valahogy kicsikarjuk, kiküzdjük a két bajnoki pontot.
További hírek
"Moving" and defeat
2023. Oct. 27.After unforseen events, Mosonmagyaróvár comfortably got the points in today's meeting.
Important points from Békéscsaba
2023. Oct. 20.In a great battle, thanks to the better and more accurate play in the last quarter of an hour, our team won by three goals in Békéscsaba.
A painful defeat
2023. Oct. 07.No chance to be victorious; in the first half our handball players struggled with attack and in the second half with defence at NEKA's home
Defeat in Debrecen
2023. Sep. 20.Our academy's adult team managed to make things difficult for the hosts Debrecen for a mere quarter of an hour in this afternoon's match.
Victory in the capital
2023. Sep. 16.Thanks to a good second-half performance, our academy's adult team got a confident six-goal victory at home of Vasas SC.