„ACÉL A SZÍV!”
Revansra készül a Kohász
A Vasas elleni hazai mérkőzésen csak és kizárólag a két pont megszerzése lehet a célja akadémiánk felnőtt csapatának szombaton délután öt órától.
A Siófokon elszenvedett vereség után ezúttal hazai környezetben méreti meg magát akadémiánk felnőtt együttese, mely a Vasas csapatát látja vendégül az NB I-es pontvadászat huszonnegyedik fordulójában. A fővárosiak piros-kékek nem szerepelnek túl fényesen az idei szezonban, eddig lejátszott huszonhárom összecsapásukból mindössze hármat nyertek meg, míg húsz alkalommal vereséget szenvedtek, így hat szerzett ponttal a tabella utolsó helyéről vágnak neki a mieink elleni csatának.
Mely többszörösen is motiváló lehet kézilabdázóink számára, ugyanis egy esetleges győzelemmel továbbra is harcban lehetnénk a hetedik hely megszerzéséért, ráadásul van azért elszámolni valónk is a vendégekkel, mert a két gárda januári mérkőzését a fővárosiak nyerték 30-28-ra a betegségektől és sérülésektől sújtott, mindössze négy felnőtt játékossal felálló akadémisták ellen.
Hazai környezetben ezért nem is lehet más célja együttesünknek, csak a győzelem megszerzése, árulta el vágó Attila vezetőedző a mérkőzés előtt.
– Bizony van miért visszavágnunk a Vasasnak, hiszen januárban valahol az élet igazságtalansága volt, hogy ott négy felnőtt játékossal és hét ifistával szoros vereséget szenvedtünk, az a két pont nagyon hiányzik a csapatnak. Éppen ezért nagyon bízom abban, hogy revansot tudunk venni, s magabiztos, szép játékkal tartjuk itthon a kettő pontot.
További hírek
Let's introduce to you Boglárka Sziráki
2020. Apr. 23.She sees her contract with DKKA as a professional step forward and will do her best to win in Dunaújváros as well!
Statement on financial measurements
2020. Apr. 20.The management of our Academy issued the following statement about the arrangements necessary to be taken at DKKA due to the corona virus epidemic.
Newcomers have been announced
2020. Apr. 16.It was known that our adult squad for the next season will be quite different from the one that we had this season. It become clear, that seven players are definitely joining us.
Official: the season is over now
2020. Apr. 09.The Hungarian Handball Association relaeased their decision about cancelling the competition for the season 2019/2020 both concerning the league and the Hungarian Cup.
Partial curfew for 2 weeks’ time in Hungary
2020. Mar. 27.The Hungarian Government ordered a partial curfew